Az év végére nagyot változhat a kliens és a játékprofilunk kinézete

Az év végére nagyot változhat a kliens és a játékprofilunk kinézete

Az év végétől akár teljesen a saját szájízünkre szabhatjuk a kliensünket.

A LoL kliens esszenciális része a játéknak és az évek során voltak, jobb és rosszabb változatai, ami miatt a cég kapott hideget és meleget is. A mostani iteráció már egy ideje velünk van, de most a Riot bejelentette, hogy az év végére változásokat vezetnek majd be, ha minden jól megy.

Az első változás, ami talán a legszembetűnőbb lesz, hogy a játék váróját, a kereteket, ikonokat és még sok minden mást át tudunk majd alakítani. Gyakorlatilag mielőtt belépünk egy meccsbe, a játék legtöbb aspektusát át tudjuk majd szabni. A frissítés célja, hogy a játékosok megmutathassák ki is ők, ha egy baráti társaság lép be akkor megmutathassák az összetartozást.

"Azzal, hogy olyan alapvető részletekre is figyelünk, mint a ranked emblémák, a szint, a név és az ikonok, azt reméljük, hogy a kliens majd megfelel a játékosok elvárásainak."

A következő pont már leginkább a ranked dolgokra megy. Ezek alapján nemsokára búcsút inthetünk a sisakoknak és helyette az alábbi lángokat idéző emblémákat kaphatjuk meg.

Ezek pedig a végletekig változtathatóak lesznek. Jönnek a címek, a személyiség kristályok és persze a lobogónkhoz is kapunk lehetőségeket. Ez annyit jelent, hogy megszerezhetjük majd a "Tehetség", de akár a "Az, Akinek Nincs Élete" titulusokat, sok más mellett.

A kristályok rendszere egyébként érdekes lesz, hiszen olyan tier rendszere lesz, mint a ranked kinézeteknek. Az alapján, hogy adott szerepben mennyit játszol és, hogy teljesítesz befolyásolja, hogy milyen szintjeit éred el annak.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!