Hirdetés

Tervezz saját CS:GO skint, most 100 ezer dollárt nyerhetsz vele!

A Valve kiírta a legújabb CS:GO versenyt, csak éppen egy merőben új formájút. 

Hirdetés

Olyan érzésünk van, mintha napszúrást kapott volna a Valve. Lekopogjuk, de úgy tűnik egyre jobban figyelnek a közösségre, erről tanúskodik a legújabb CS:GO verseny is, ami teljesen más lesz, mint amiket eddig megszoktunk. Sőt, igazából nem is a profi játékosokat célozták meg vele, hanem a Steam Workshop művészeit.

Skin készítő versenyt írt ki a Valve, ahol a már ismert és a még ismeretlen művészek is elindulhatnak. Saját készítésű fegyverskineket keresnek, amelyek nem csak, hogy helyet kapnak majd a következő ládában, de külön díjazásban is részesülnek. A 10 legszebb skin kap majd anyagi elsimerést, fejenként 100 ezer dollárt, tehát összesen 1 millió dollárt osztanak majd szét a nyertesek között.

A téma ezúttal adott, Dreams & Nightmares vagyis Álmok és Rémálmok. Ez lesz az ősszel érkező új láda tematikája és ilyen stílusú skineket várnak a versenyre is. A CS:GO történelmében most először azt is tudjuk előre, hogy milyen fegyverek lesznak az új ládában.

ezek a fegyverek lesznek megtalálhatóak az új ládában (forrás: counter-strike.net/terms)

Ezek alapján lehet készülni tehát a versenyre, ami a mai napon veszi kezdetét és egészen október 21-ig tart. A győzteseket és az új ládát november 21-én mutatják majd be, addig is, ha mindig is CS:GO skint akartál tervezni, ennél jobb időt nem találsz rá. A nevezési szabályokat és a versenykiírás részleteit a játék hivatalos oldalán találjátok.

Sok szerencsét mindenkinek!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés