LoL: Vizicsacsi legjobb hősei eddigi karrierje során

LoL: Vizicsacsi legjobb hősei eddigi karrierje során

Közel két év kihagyás után tért vissza az LEC-be Vizicsacsi, ahol parádés teljesítményt nyújtott több hőssel is.

Tegnap jelentette be Kiss "Vizicsacsi" Tamás, hogy a MAD Lions csapatát segíti a rájátszástól kezdve, mint topos edző. Armut oldalán szakemberként minden lehetősége megvan arra, hogy a tudását és tehetségét bajnoki címre váltsa, ami sajnos játékosként sosem jött neki össze. A gyenge oldali felső ösvényesek egyik legjobbjának karrierje izgalmasan alakult, az alábbiakban azokat a hősöket találjátok meg, amelyekkel a Unicorns of Love-ban, a Schalke 04-ben, a Splyce-ban és az Orange Panther Gamingben, vagyis a hivatalos, profi mérkőzéseken mutatott fel kiemelkedő teljesítményt.

Legjobb győzelmi arány - Poppy 70,6% (legalább 10 lejátszott meccs)

Csacsi talán legismertebb és legelismertebb választása az apró yordle, amellyel a rework előtt szinte alig hibázott. 2014-ben 0-2-re állt az UoL a Millennium ellen, amikor Csacsi óriási meglepetésre kiválasztotta Poppyt. A többi innentől történelem, ugyanis ki lehet jelenteni, hogy nincs még egy olyan karakter a tarsolyában, amivel ennyire magabiztosan mozogna az Idézők szurdokában. 34 meccsből 24-et megnyert Poppy irányításával, ami egy brutális statisztika ilyen magas szinten.

Legtöbb kill - Irelia 4,28 (legalább 10 lejátszott meccs)

Többnyire a tankos választásairól ismert Csacsi, de többek között Fiorával, Camille-lel és Rumble-lel is megmutatta már streamben, hogy bármikor képes carryzni csapatát. Irelia szintén ebbe a kategóriába sorolható, amellyel bár az összesített mérlege annyira nem meggyőző (7 győzelem mellett 11 vereség), de vele tudta átlagosan a legtöbb gyilkosságot besöpörni.

Legjobb KDA - Shen 3,72 (legalább 10 lejátszott meccs)

A magyar LoL legendája sosem arról volt híres, hogy elképesztő KDA-kat pakolt volna le az asztalra. Az ő feladata ennél jóval nehezebb volt, mivel weak side toposként tűrnie kellett a pofonokat, emellett a választott hősei inkább a támogató-tank vonalon mozogtak, ezzel segítették a csapatot. Shennel kifejezetten jó számokat hozott eddigi karrierje során Csacsi, 52 meccsből 29 alkalommal tudott diadalmaskodni.

Legnépszerűbb választások - Shen (52), Gnar (50), Maokai (40)

Hiába ismerik sokan Gangplankjét, tisztelik annyian a Poppyját, félnek a Cho'Gath választásától, a legtöbb meccset Shennel vívta Csacsi. A 419 lejátszott profi összecsapás 12,4%-ában pickelte a tankos nindzsát, amitől alig marad el Gnar, majd következik Maokai. A hármasból ugyan Gnar számít a legújabbnak, de a Mega formába átalakulni képes hős már 2014 augusztusa óta elérhető a kliensben. Nem ez az oka tehát annak, hogy Csacsi nem választotta többször. 

Ne feledjétek, hogy a MAD Lions most szombaton játszik 17:00-tól a G2 Esports ellen az LEC rájátszásában, Csacsinak tehát nem sok napja volt Armuttal együtt készülni Wunder ellen. A mérkőzéseket az esport2tv Twitch csatornán követhetitek élőben!

Nektek melyik a kedvenc Vizicsacsi picketek? 

Ha nemcsak olvasni szeretsz a LoL-ról, hanem néznél is közvetítéseket, akkor mindenképp kapcsold be az EsportGuru adásait!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

(Borítókép: Riot Games)

Kövess Minket!



Te melyik hőst tiltanád ki mindenképp Csacsi ellen, ha csak egyet lehetne?