3 korábbi játékának felújított változatát jelenti majd be a Take Two

A GTA 5 és a Mafia-sorozat felújítása után újabb címek remastered vagy remake verzióival lepheti meg a rajongókat a cég.

Erre enged következtetni egy kiadott dokumentum, miután a Take Two még tavasszal lezárta az előző pénzügyi évet, és nagy elánnal kezdtek bele a következőbe, ráadásul már a 2021/22-es első negyedév is nagyszerűen sikerült számukra. Egyrészt hihetetlen, de igaz, mivel a GTA 5 még mindig szárnyal, átlépte ugyanis a 150 milliós eladott példányszámot a nyolcéves játék. Azt pedig nem szabad elfelejteni, hogy november 11-én jelenik meg a next-gen konzolos felturbózott verzió, ami valószínűleg szintén fogyni fog, mint a cukor.

Az alábbi kép viszont elég árulkodó, ugyanis a GTA 5 next-gen mellett az online is saját kiadást kap, illetve a Kerbal Space is játszhatóvá válik PS5-ön és Xbox Seriex X-en is. A szemfülesebbek pedig már ki is szúrhatták, hogy van még három be nem jelentett alkotás, méghozzá azok közül, melyeket korábban a kiadó már piacra dobott. Ez pedig találgatásokra adhat okot, hiszen van azért néhány olyan játékuk, melyekből a rajongók szivesen látnának remake vagy remaster verziót. Persze az is benne van, hogy next-genre szeretnék frissíteni a korábbi címeiket, szóval egyelőre biztosat nem tudni.

Sokan arra gondolnak, hogy az egyik befutó a GTA: Vice City lehet, és nem csak azért, mert hirtelen mindegy egyes - remastered verziójú - modot eltávolíttattak, valamint egyre több pletyka kapcsán merült fel a Red Dead Redemption első epizódja is. Már csak azért is, mert az RDR 1 mindössze Xboxon játszható visszafele kompatibilis módban, PS4-en és 5-ön nem tolható. A Mafia trilógiát is elhozta a rajongóknak a kiadó, és még bőven van parlagon heverő játékuk, aminek nagyon tudnánk örülni, elég csak a Bioshock szériára gondolni. Egy szó, mint száz, izgatottunk várjuk, hogy min ügyködnek a zárt ajtók mögött, és remélhetőleg lenyűgöznek majd minket és titeket is.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Borítókép forrása: huroc.com/take-two-interactive-patent/

Kövess Minket!