Tartsatok velünk északra! - Tribes of Midgard játékteszt

Tarts velünk Kalandor, utazzunk együtt a messzi északra! Akadályozzuk meg együtt, az érkező Ragnarököt!

Így indul, és erről szól a Tribes of Midgard, ha tömör és rövid szeretnék lenni. Persze nem tudjuk le ennyivel, hiszen az északi mondák, legendák, hiedelmek sok ismerősömnek kedvencei, aztán csúnyán néznének rám, ha most itt abbahagynám.

A játék első nyílt próbaverziója 2019-ben zajlott, amikor is azt ígérték hogy lesz benne egy kis Diablo, meg egy kis Valheim, csak arról nem volt szó, hogy Plutónium Professzor itt is belekeveri az X-vegyszert.

A játék célja, hogy főhősünkkel egyedül, vagy bajtársainkkal - összesen akár tizen is mehetünk, úgy hogy akinek sok barátja van, hajrá - kell a túlélésért küzdenünk mielőtt bekövetkezne a Ragnarök. Na most én értem a multiplayer koncepcióját, de még Diabloba is időnként nehéz volt összeszedni 3 társat, hát még itt kilencet.

Mint az várható volt, nekünk kell készíteni fejszét, kardot, pajzsot a gyűjtött nyersanyagokból, majd erősítenünk a védelmünket, tehát ahogy az már megszokott egy játék elején, össze kell kicsit kaparnunk magunkat. A fő objektív a játék során, hogy meg kell védenünk egy fát.

Tudom, elsőre elég gyatrán hangzik, de ha hagyjuk kipusztulni a Yggdrasil Magja nevű fát - igen, tényleg ez a neve, nem nevet - akkor mindennek vége.

Hősünkkel nappal nyersanyagot gyűjtünk, vadászunk, tárgyakat fejlesztünk, éjjel pedig a belünket is kiharcoljuk, csak tudnám mikor alszik, mert nekem néha 8 óra alvás is kevés.

A játék minden egyes indításnál új világot generál, annak pedig szerves részeit teszik ki az erdők, tavak, hegyek, elhagyatott helyek, ellenséges táborok. Ebből is látszik hogy igyekeztek a játékot a lehető legtöbb részlettel és látnivalóval ellátni, viszont a rossz hír az, hogy ez egyben a legnagyobb pozitívum is a játékban.

Mert innentől azonban ugyanaz a recept ismétlődik újra és újra, avagy megy az állandó harc, egy adott és bevett technikával - így van, nyomd a gombokat amíg csak éred - és hiába vannak különböző fegyvertípusok és ellenfelek, mindet ugyanúgy küzdöd le, a világ pedig mint korábban már említettem addig tart, amíg a fa el nem pusztul.

A játéknak kifejezett története pedig nincs, a játéknak pedig a fentiek csak alapvető problémái, részleteiben még nem is spoilereztem el nektek mondjuk a lelkekkel kapcsolatos fenntartásomat.

Egy szó mint száz, túl sokat akart a szarka, de nem bírta a farka. A játék minden is szeretett volna lenni, hogy egy olyan műfaj legyen ezáltal, amilyet még nem láttunk, de talán nem véletlen, hogy a nagy óriások még nem próbálkoztak ezzel. Talán érezték, hogy az lenne a játékuk, mint a Tribes of Midgard.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!