Még mindig jelentkezhetsz a 6 milliós CEE Champions versenyére

Négy hely még kiadó a zárt kvaliban, akár te is odaérhetsz azokra.

6 millió forint a tét és persze a győzelemmel járó dicsőség, a fejlődés, az elismerés. Mindez elérhető a CEE Champions második szezonjában, sőt, ha kifejezetten karriered beindítására alkalmas kezdő versenyt keresel, akkor is megtaláltad a tökéletes választást. Négy hazai ötös már bejutott a magyar zárt selejtezőbe, négy hely azonban még mindig kiadó és ezek egyikére akár te is lecsaphatsz.

Holnap délután kezdődik a második magyar nyílt selejtező, ami tökéletes kiindulópont a 10 ezer dolláros főnyeremény felé. A verseny midnen csapata a nyílt kvalikból indul, mindenki azonos esélyekkel vág neki a meccseknek. Ne szalaszd el a lehetőséget, gyűjtsd össze a csapatod, és adjátok le jelentkezéseteket a magyar selejtezőre még ma.

A CEE Champions második magyar nyílt selejtezőjére itt tudtok jelentkezni.

az első nyílt kvali továbbjutói

A LEGFŐBB TUDNIVALÓK A CEE CHAMPIONS 2. ÉVADÁRÓL ÉS A MAGYAR SELEJTEZŐKRŐL

  • A verseny során több, mint 6 millió forintot osztanak szét a csapatok között
  • 32 csapat vág majd neki a küzdelemnek
  • De a nyílt selejtezőkön bárki elindulhat és bárki be is juthat
  • Két magyar nyílt selejtezője lesz a versenynek, az első augusztus 27-én, a második szeptember 3-án, szeptember 18-án pedig zárt selejtezőben játszhatnak majd a legjobbak
  • A második selejtezőre itt jelentkezhettek
  • Egy csapatban legalább három játékosnak magyar állampolgársággal kell rendelkeznie, ha a magyar selejtezőn indulni szeretne
  • Egy csapatban legalább öt regisztrált játékosnak szerepelnie kell
  • A részvételhez szükséges a 16. életévét betölteniük a játékosoknak
  • VAC bannal, valamint aktív FaceIT és ESEA tiltással nem lehet részt venni a versenyen

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!