V4FSF: Két roppant izgalmas mérkőzés nyitotta meg az International Online Cupot

V4FSF: Két roppant izgalmas mérkőzés nyitotta meg az International Online Cupot

Hétvégén folytatódik a szétlövés, vasárnap is két meccsen szurkolhatunk majd.

Mostanában valahogy azt az időszakot éljük, amikor a profik mindent 2 pálya alatt zárnak le. Elég megnéznünk a legnagyobb nemzetközi versenyeket, ahol már-már ritkaság, ha egy mérkőzés 3 pályát használ fel és mindvégig izgalmas. Szerencsére a 2021-es V4FSF International Online Cup szakaszában már rögtön az első napon kiélezett harcokat láttunk.

A nyitómeccsen a lengyel Wisla Krakow és a magyar Budapest Five csapott össze, ahol minden előzetes jóslat ellenére, derekasan helytálltak a magyarok. Nehéz időszak áll a csapat mögött és talán még most sem sikerült teljesen tökéletsen felépíteniük a felállást, ettől függetlenül megszorongatták ellenfeleiket, pályát is nyertek a Wisla Krakow ellen.

Persze a lengyelek felkészültebb formában, mondhatni erősebben érkeztek a meccsre és ez látszódott is. Bár náluk is megvoltak a hibák és az AWP-s játékukon például még van mit csiszolniuk, a köreik jól működtek. Rendkívül effektívek voltak a vakítók, a sebzést okozó gránátjaik, a közös peekelések, a boostok és persze ott volt Krzysiek "Goofy" Gorski is, aki parádés egyéni játékával boostolta a többieket mindhárom pályán.

Mirage-on kory tudta ugyanazt az erős szintet hozni, mint Goofy, 26-20-ba lőtte magát a magyar entry, ezzel pedig jócskán hozzájárult csapata győzelméhez a pályán. A 16-14-es BP5 győzelmet azonban egy 16-4-es Wisla Krakow diadal előzte meg és végül a decideren, Infernón is erősebbek voltak a lengyelek. 16-7-re zárták le az utolsó pályát, azzal pedig 2-1-re a meccset.

A nyitónap második mérkőzésén az ONYX és az Infinite Gaming csapott össze és ahogy jósoltuk, valóban Ancient volt a sorsdöntő. A mindkét fél által sokat játszott Mirage ezúttal kikerült a képből, helyette Ancientön kezdtek a csapatok, ami egy igazi hullámvasút volt. A pálya ezúttal is bebizonyította, hogy mennyire kedvez a CT oldalnak. Hiába nyerte az első félidőt 11-4-re az Infinite, a nyertes pisztoly- és iskolakörök után pedig hiába vezettek 14-4-re, az ONYX innen is fel tudott kellni.

Óriási zárkózásba kezdtek bondikék, egyszerűen hosszú körökön át tűnt úgy, hogy az ONYX védelme áttörhetetlen. Még ha át is törték az Infinite játékosai, a CT-k visszafoglalása mindig hibátlan volt.

Bármennyire is gyönyörű volt azonban az ONYX játéka, kiegyenlíteni nem tudtak a pályán és végül el is veszítették azt, 14-16-os arányban. Ez valószínűleg csak olaj lehetett a tűzre, nagyon nem akarták elbukni a saját pályájukat, mert amennyire szoros volt Ancient, utána pontosan annyira ment simán Inferno és Dust2, legalábbis az ONYX számára.

Az utolsó két pályán ráadásul már nem csak DiMKE, de bondik és Impulse is megállíthatatlan volt, akikkel egyszerűen nem bírtak az Infinite játékosaik. Mindkét pályát 11-16-ra veszítették el, ezzel pedig az ONYX egy pályás hátrányból, egy éjszakáig húzódó meccsen szerezte meg a győzelmet és máris következő ellenfelükre készülnek.

Hogy az pontosan ki lesz, egyelőre nem tudni. A V4FSF International Online Cupja vasárnap folytatódik, akkor a SINNERS lép majd szerverre a 4glory ellen, az eSuba pedig a Fiend csapatát fogadja majd.

a verseny ágrajza az első meccsnap után (forrás: v4futuresports.eu)

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!