Már a végét járhatja a jelenlegi Budapest Five?

Már a végét járhatja a jelenlegi Budapest Five?

Fleav már új csapat után kutat.

Nem a legelőnyösebb a Budapest Five helyzete, ezt jelenleg minden szurkoló látja. A tavalyi ígéretes ötös szétesett, azóta pedig hiába próbálkozott több új játékossal is a csapat, nem tudtak visszatalálni régi önmagukhoz.

Innen szép persze felállni. Ezer meg egy példát lehetne sorolni, de elég arra gondolni, hogy a tavaly még EPL győztes Fnatic a HLTV ranglista 65. helyén végezte, most viszont újra a legjobbak között vannak, újjáépített csapatukkal pedig jelenleg a 22. helyet foglalják el.

Hasonló feltámadást várnak a Budapest Five-tól is szurkolók, még ha ahhoz az is kell, hogy újra cseréljen a csapat. Márpedig jelenleg úgy tűnik, hogy cserélni fognak. Hivatalos bejelentés ugyan nem érkezett, de fleav bejegyzéséből kiderült, hogy ő már új csapat után kutat.

Egyelőre nem tudni, hogy mások is követik-e a példáját és búcsút intenek-e majd a Budapest Five-nak vagy csak ő érzi úgy, hogy eljött az ideje valami másnak. Akárhogy is, nem tűnik jó jelnek, hogy a csapat edzője után fleav is elmehet.

A Budapest Five jelenlegi felállása:

  • Fercsák "coolio" András
  • Szedlár "kory" Kornél
  • Foder "fleav" Levente
  • Boda "bodito" Patrik (beugró)
  • Homoki "Aaron" Áron beugró

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!