NBA 2K22 teszt: Kihívó nélkül uralja a műfajt

Egyszerűen nem képes a játékipar konkurenciát állítani az NBA 2K sorozatnak, így az NBA 2K22-nek sem, amit alaposan kihasználnak a fejlesztők.

Menetrendszerinti járata megérkezett az NBA 2K sorozatnak, amely ismét megpróbálkozott azzal, hogy túlszárnyalja az elődjét, miközben az alapokat nem változtatta meg. A végeredmény kifejezetten jóra sikerült, azonban még mindig küszködik olyan hibákkal a program, amely kiverheti több gamernél is a biztosítékot. Mit tud 2021-ben az NBA 2K22? Leteszteltük a játékot.

A Dallas szlovén sztárjával, azaz Luka Donciccsal fémjelzett folytatásban az ismerős menüpontok fogadnak az indítás után. A MyTeam, MyCareer, MyNBA pontosan ugyanazt kínálja mint az előző években. A kártyacsomagokból kinyitott játékosokból építhettek szupercsapatot, amelyben tökéletesen megfér egymás mellett Steph Curry, Scottie Pippen és James Worthy. Felvehetitek az öltönyt, hogy GM-ként irányítsátok a kedvenc együtteseteket, sőt saját ligát is létrehozhattok, amelyben a ti szabályaitok érvényesülnek.

Ami működik még mindig

Egészen elképesztő az NBA 2K22 esszenciájának tekinthető játékmenet. A készítők törekedtek arra, hogy minél közelebb kerüljenek a játékosok a valósághoz. Ennek alátámasztásaként dolgoztak a védekezésen, a cselezésen, a dobáson, vagyis minden olyan mozdulatsoron, amelyek az érdemi részét jelentik a programnak. Nem érheti egyetlen panasz sem a grafikát, ha a kosarasokról van szó. A riporterek és a közönség töltelékelemekként vesznek részt az előadásban, nem is fektettek energiát ezen személyekbe a fejlesztők. Egyetlen forintot sem spóroltak a készítők a hangokon, a legnagyobb sztárok ismét saját magukat szinkronizálják. 

Nem hiányozhatnak a női kosarasok sem (WNBA), valamint az egyetemi bajnokság több csapatát (NCAA), a hozzájuk tartozó rigmusokkal és arénákkal szintén megtaláljátok a játékban. Befuthattok egy Hall of Fame NBA karriert a MyPlayer módban, azonban a sztorivonal ezúttal háttérbe szorul, a fő hangsúly a meccseken van.

Ami még mindig aggodalomra ad okot

A Neighbourhood keretein belül megismerhetitek a sportmárkákat, végezhettek extra edzésmunkát, megpörgethetitek a szerencsekereket, valamint más játékosok oldalán vívhattok streetball meccseket. Egy mini-RPG-ként lehet értelmezni ezt a funkciót, amely bár hozzátesz az összélményhez, de rengeteg funkciója gyakorlatilag csak reklámfelületként szolgál. A MyTeam csapatépítés során ismételten rengeteg valódi pénzt elverhettek kártyacsomagokra, amelyekben ott lapulnak az igazi értékek. Farmolással szintén összerakhatjátok az Álomcsapatot, azonban ehhez rengeteg meccset le kell játszanotok akár más játékosok, akár a gép ellen.

A megjelenés utáni órákban rengeteg hibával találkozhattatok, amelyek közül többet már azóta patcheléssel megoldottak, de még mindig vannak olyan bugok, amelyek az őrületbe kergethetnek. Ilyen például a MyPlayer meccseken a szimuláció, amely nem igazán működik jól. Folyamatos Alt + Tabozás kell ahhoz, hogy eljusson addig a játékosod, amíg becseréli az edző. Ezek elvehetik a kedvet attól, hogy újra megnyissátok az alkalmazást, de még mindig nincs jobb alternatívátok, ha NBA-zni szeretnétek.

Összegzés

A világ legjobb kosaras játéka jelenleg az NBA 2K22, amely hiába működik egy marketinggépezetként, kiszolgálja a játékosok igényeit. Nem lehet szó nélkül elmenni a pályán látható grafikai megoldások és kidolgozott mozdulatsorok mellett, amelyek a maximumra pörgetik a játékélményt. A reklámfogásokkal kapcsolatban mindenkiben kialakulhat egy vélemény arról, hogy jó irányba halad-e a sorozat, de ennek a tényleges játékmenetre gyakorlatilag semmilyen hatása nincs. Egy komplex, kidolgozott és szórakoztató alkotás vár rátok, ha kifizetitek a tripla A-s összeget az idei év talán legjobb sportjátékáért, ami eddig megjelent.

(A teszt platformja: PC)

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

(Borítókép: NBA 2K22)

Kövess Minket!



Te játszottál már valaha NBA játékkal?