Hirdetés

Kory segítségével lett ESL Premiership bajnok az Endpoint

Mindenképpen jó pontokat szerzett magának kory az Endpointos beugrásával.

Hirdetés

Sajnos a múlthéten arról számoltunk be, hogy úgy tűnik a Budapest Five aktuális csapata teljesen szétesett. Játékosaik sorra jelentik be Twitteren, hogy már új társakat keresnek, később pedig coolio, bejegyzéséből az is kiderült, hogy jelenleg a teljes felállás kispadon van.

Egyelőre nem tudni, hogy ki hol folytatja majd, koryt azonban már hétvégén is láttuk játszani. Persze csak beugróként segítette ki az Endpoint csapatát, az az egy meccs mégis értékes lehet még a jövőben. Az Endpoint az ESL Premiership döntőjét játszotta, BOROS helyett azonban kory volt az ötösben.

Értékes három pályát játszhatott MIGHTYMAXékkel, hiszen a döntőt gond nélkül megnyerték. Bo5-ös ütközet volt, de az Endpointnak elég volt három pálya a győzelemhez. Ancient volt a legszorosabb, de ellenfelük, az Into the Breach ott is csak 11 kört hozott. Kory Mirage-on és Infernón remekelt leginkább, a meccs legszebb pillanata pedig egyértelműen hozzá köthető. 2v4-et tudott megoldani Inferno hajrájában, aminek a vége ráadásul egy 1v2-es helyzet volt.

Ezzel a győzelemmel az Endpoint bejutott az ESL Pro League következő szezonjának megújult selejtezőjébe, koryról pedig mindenki elismerően nyilatkozott a mérkőzés után.

"Remek az angolja, higgadt tud maradni a legszorosabb helyzetekben is, és jól alkalmazkodik az új szerepekhez. Nem lesz csalódott a csapat, bárki karolja is őt majd fel." - írta Allan Hender, az Endpoint edzője.

Reméljük valóban így lesz és a lehető legjobb helyre kerülnek majd a BP5 jelenlegi kispados játékosai, köztük kory is.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
Hirdetés
1 db hozzászólás
  • Yahoo 1 hónapja
    A legjobbakat neki is
    0 0 Válasz
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés