Minecraft speedrun: egy játékos félóra alatt végigtolta, bekötött szemmel

Minecraft speedrun: egy játékos félóra alatt végigtolta, bekötött szemmel

Sokféle speedrunról hallottunk már, de azért sikerült ezt is a következő szintre emelnie egy elszánt játékosnak a szemei eltakarásával.

Van sok olyan játék, melyben megpróbálkoznak a vállalkozó szellemű gamerek a tökéletes és gyors végigjátszásra, és ilyenkor bele sem merünk gondolni hány órát töltenek azzal, hogy minél jobban begyakorolják a mozgást, a pályákat és a időzítéseket. Most úgy tűnik egy speedrunner még nagyobb feladat elé állította magát, nem elég, hogy a Minecrafton rohant végig a lehető leggyorsabban, de tette ezt eltakart szemmel. Ez a mutatvány FrozenMelody-nak 33 perc 35 másodperc alatt sikerült, és megosztotta azt is, hogy még csak audiovizuális segítséget sem vett igénybe a kihívás teljesítésénél. A küldetés során körülbelül hat percet szánt arra, hogy összegyűjtse a szükséges tárgyakat, majd négy percet a kereskedésre, mielőtt hajóra szállt volna.

FrozenMelody elmagyarázta, hogy az útvonalat a lehető legbiztonságosabbá tette, így bárki megismételheti az itt látott utazást, ha képes memorizálni. Természetesen az RNG továbbra is befolyásolhatja az előrehaladást, de az input hibák miatt kell leginkább aggódni. A játékos elárulta azt is, hogy több, mint 100 klipje van a sikertelen nekifutásokról.

„Nehéz körülírni, hogy hány apró tényező okozhatja a speedrun kudarcát. Rosszul kattintottam? Elbuktam. Túl kevés ideig mentem a jó irányba? Elbuktam. Nem kívánatos tárgyat vettem fel? Elbuktam. Igen, ezek fájóak és nagyon nehezek, de nincs lehetetlen.”

FrozenMelody szerint egyébként az ideje alapján könnyen könnyen túl lehet szárnyalni, hiszen szörnyű szerencséje volt a sárkány ácsorogásával, aminek a leszedése így körülbelül hat percet vett igénybe. A videóban egyébként a teljes speedrunt meg tudjátok tekinteni:

A Minecraft's Caves & Cliffs első része az év elején jelent meg, és a második részre még várni kell, és kitudja, lehet abban is láthatunk majd FrozenMelodytól vagy mástól egy hasonló kísérletet.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!