Hirdetés

Történelmet írt pár napja a V4FSF következő meghívott csapata

Ismerjétek meg a Movistar Riders csapatát.

Hirdetés

Körülbelül két hete ért véget az IEM Fall európai része, az utolsó 2021-es RMR verseny. A tét nem volt kisebb, mint a Major, a stockholmi torna, ahol a világ 24 legjobb alakulata méri majd össze tudását. Sok meglepetéscsapat is lesz köztük, akikre előzetesen talán nem számítottunk, amikor kellett mégis oda tudtak csapni az asztalra, még a legnagyobb CS:GO csapatok elé is.

A csapat

Ilyen például a Movistar Riders, akik most történelmet írva jutottak be a stockholmi PGL Major mezőnyébe. Ők az első, teljesen spanyol felállású és menedzsmenttel rendelkező CS:GO alakulat, akik Majorre jutottak. Nagy lehetőség előtt állnak most és ki tudja, lehet, hogy a V4 Future Sports Festival CS:GO LAN-jára már Major legendaként érkeznek majd.

A jelenlegi sikerekig persze nekik sem volt könnyű eljutni. Számos cserélt megélt a csapat, aminek magja már 3 éve együtt játszik, a csapat másik fele azonban csak idén augusztusban jött. Úgy tűnik az eddigi legjobb igazolásait szerezte meg a Movistar Riders, egy Majorre kijutni mindenképpen nagy elismerés számukra.

ALEX, mopoz, Deathzz, SunPayus, dav1g és edzőjük, bladE jelenleg életük legnagyobb esélyére készülnek, Major győzelmet talán még nem várhatunk tőlük, de tekintve, hogy az IEM Fall európai mezőnyében a legjobb öt közé jutottak, a top 8-cas legendák címért igenis játékban lehetnek.

A Játékosok

Alejandro "ALEX" Masanet

Kor: 25

Nemzetiség: Spanyol

Tapasztalat: 7 év

Szerep: In-game leader

Legnagyobb eredmények: Champions Cup 2019 - 5-6. hely, ESL Masters España 9. szezon - 1. hely és IEM Fall: Europe - 5. hely

Raúl "Deathzz" Jordán Nieto

Kor: 25

Nemzetiség: Spanyol

Tapasztalat: 5 év

Szerep: Rifler (support)

Legnagyobb eredmények: ESL Masters España 8. szezon - 3-4. hely, Copenhagen Games 2019 - 3-4. hely és IEM Fall: Europe 5. hely

Alejandro "mopoz" Fernández-Quejo Cano

Kor: 25

Nemzetiség: Spanyol

Tapasztalat: 6 év

Szerep: Rifler (entry fragger)

Legnagyobb eredmények: ESL Masters España 9. szezon - 1. hely és IEM Fall: Europe - 5. hely

Alvaro "SunPayus" Garcia

Kor: 22

Nemzetiség: Spanyol

Tapasztalat: 3 év

Szerep: AWPer

Legnagyobb eredmények: ESL Masters España 8. szezon - 3-4. hely és IEM Fall: Europe 5. hely

David "dav1g" Granado Bermudo

Kor: 20

Nemzetiség: Spanyol

Tapasztalat: 3 év

Szerep: Rifler (entry fragger)

Legnagyobb eredmények: ESL Masters España 6. szezon - 2. hely és IEM Fall: Europe 5. hely

Galder "bladE" Barcena

Kor: 32

Nemzetiség: Spanyol

Tapasztalat: Játékosként 6 év, edzőként 2 év

Szerep: Edző

Legnagyobb eredmények: Játékosként 2. hely a 2018-as ESL Masters España 4. szezonjában, edzőként IEM Fall: Europe 5. hely

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
Hirdetés
1 db hozzászólás
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés