BP5 és BEE meccsekkel folytatódik a CEE Champions 2. évada

Kora délután, magyar meccsel kezdődik a közvetítés.

Szeptember végén értek véget a regionális selejtezők, köztük a magyar kvali is, így most itt az idő, hogy folytatódjék a CEE Champions 2. évada. Sok magyar alakulat indult el a selejtezőkön, de végül csak a két legerősebb juthatott tovább, a Budapest Five és a Békéscsabai E-sport Egyesület.

Egyik hazai alakulat sem kapott könnyű csoportot, bár ezen a szinten talán már nincs is olyan. Ettől függetlenül a továbbjutás elérhető mindkettő számára. A BP5 a "B", a BEE a "H" csoportban kapott helyett, mindkettőjüknek az az első céljuk, hogy a négy fős csoportban a két legjobb között végezennek.

A Budapest Five ötösének a FATE, a Nemiga és a headhunterss nevű mix alakulatot kell maga mögé utasítania, míg a BEE csapata a SKADE, a Team SKUAK és a Run or Die játékosaival áll majd szemben. Nem verhetetlen ellenfelek, főleg a mixek, de az biztos, hogy a lehető legjobb formájukat kell majd hozniuk és szükségük lesz a szurkolók bíztatására is.

Ma délután már a B csoport csapatai, így a Budapest Five is szerverre lép. Délután 4 órától élőben követhetjük majd a csoport mérkőzéseit az esport1tv-n és az Esport1 beépített, pontgyűjtő felületén is. Hétvégén pedig, szombaton már a H csoport és a BEE csapata kerül majd terítékre.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!