Megvan ki vásárolhatja meg a FIFA licencet az EA Sports orra elől?

Megvan ki vásárolhatja meg a FIFA licencet az EA Sports orra elől?

Ezzel pedig egy újabb nagy szereplő csatlakozna be a videójátékok világát érintő futball harcba.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (röviden FIFA) egyértelműen nyilatkozott arról, hogy szeretnék, ha nagyobb verseny lenne a futball témájú videójátékokat gyártó fejlesztők között. Éppen ezért az EA Sports-cal lejáró szerződést egyelőre nem hosszabbították meg, már csak azért sem, mert jóval komolyabb feltételeket szabtak, amibe egyelőre a kiadó nem ment bele. A jogokat illetően pedig úgy tűnik már akad is jelentkező, ugyanis a 2K Sports lehet a nagy nyertese ennek a hercehurcának a riválisával szemben. Kapóra jön nekik, hogy az EA Sports és a FIFA tárgyalásai holtpontra jutottak, illetve a szövetség szeretné szélesebb körben terjeszteni a labdarúgást, így nincsenek elragadtatva az újabb exkluzív kontraktustól, melyet az EA közel két évtizedig élvezhetett.

Egy korábbi nyilatkozatukban az alábbiakat mondták:

"A játék és az e-sport jövője a futballban érdekelt résztvevők számára azt jelenti, hogy egynél több félnek is lehetőséget kell adni a jogok felhasználására.”

Közben az EA el is kezdett dolgozni egy olyan megoldáson, amely már mentes a FIFA szervezetétől, így akár a jövőben az EA SPORTS FC - melyet nem is olyan réged levédettek - elnevezés valósággá válhat. Viszont azt sem szabad elfelejteni, hogy 2K Games elég aktív a videójáték piac sport szegmensében, hiszen ők készítik az NBA, WWE és a PGA Tour sorozatokat is. Abban mondjuk ne reménykedjünk, hogyha valóban hozzájuk kerülnek a FIFA jogok, akkor az ő játékukban ne jelenne meg a pénzért vásárolható tartalom.

Azt egyébként, hogy ez nem egy légből kapott információ, egy november 3-án közzétett 2K Sports üzleti manőver erősítheti meg, melyet a VGC osztott meg. Idén nyáron vásárolták meg a Nordeus fejlesztőcsapatot, ezzel együtt övék lett a Top Eleven cím is, ezáltal megteremtették az alapokat egy komolyabb futball-sorozat létrehozásához. A Take-Two vezérigazgatónál, Strauss Zelnicknél érdeklődtek a FIFA-licenc jövőbeli megvásárlásának ötletével kapcsolatban, ha az EA Sports mégsem jutna velük dűlőre. Zelnick a következőket mondta:

„Nagyon örülünk, hogy Nordeus immáron a Take-Two család tagja. A Top Eleven egy nagyszerű, sokak által szeretett játék. Nem is lehetnék boldogabb, mint hogy a Nordeus csapatával a Top Elevenen keresztül a futballmenedzser vonalon is jelen lehetünk ezentúl. Ez egy nagy előrelépés számunkra, hiszen még nem voltunk benne ebben a sportágban.”

Van tehát rá esély, hogy a 2K Sports elhappolja az EA elől a FIFA jogokat, de egyelőre még semmi sem történt meg hivatalosan ezen a fronton, így érdeklődve várjuk mit hoz a jövő.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!