Battlefield 2042: Hihetetlen, de jogos indok miatt kell megváltoztatni egy skin nevét

Battlefield 2042: Hihetetlen, de jogos indok miatt kell megváltoztatni egy skin nevét

A fejlesztők ígéretet tettek arra, hogy korrigálni fogják a skin nevét.

November 19-én jelenik meg a Battlefield 2042, a rajongók aztonban októberben egy nyílt béta keretein belül már kipróbálhatták megjelenés előtt a játékot. Kapott is jópár negatív visszajelzést a DICE legújabb játéka, a legújabb balhé pedig az egyik karakter miatt robbant ki.

A játék egyik karaktere Pyotr "Boris" Guskovsky, egy orosz katona. Ehhez a karakterhez több skin is elérhető, ezek közül az egyik a "Little Green Man" nevet viseli. Önmagában ez így nem is tűnne érdekesnek, úgyhogy ehhez vissza kell tekinteni a történelemben. 2014-ben ugyanis Oroszország elfoglalta az Ukrajnához tartozó Krím-félszigetet, erről pedig még egy - az egész világ által amúgy érvénytelennek tekintett - megerősítő népszavazást is tartott. Mind Oroszország, mind pedig Ukrajna saját magáénak tekinti a területet, a konfliktus pedig azóta is tart, így egy igen érzékeny témának számít.

A félsziget elfoglalásának első lépése során pedig az akkor északnyugati szomszédainkhoz tartozó félszigetet több, azonosítójel nélküli, zöld terepruhába öltözött orosz katona lepte el, őket hívták akkor "little green men"-nek, azaz kis zöld emberkéknek - egy Twitterező pedig erre hívta fel a DICE figyelmét, hogy már csak ezért sem volt túl szerencsés ugyanígy elnevezni a játékban egy orosz katonát. Gúnyosan még "javasolt" egyéb terrorszervezeteket is a posztoló, melyek kerülhetnének még bele a játékba.

A fejlesztők nemsokára jelezték is, hogy köszönik szépen a visszajelzést, a névegyezés a balszerencsés véletlen műve volt, és átnevezik a karaktert. Ez a poszt megosztása után rövid idővel meg is történt.

xD

Kövess Minket!