V4FSF: A rájátszáshoz érve, megjöttek a papírforma eredmények

V4FSF: A rájátszáshoz érve, megjöttek a papírforma eredmények

Kezdődik a rájátszás, innentől minden csapatnak tökéletes játékra van szüksége.

Annyi meglepetéseredmény született már az utóbbi napokban, annyiszor esett le az állunk egy-egy csapat váratlan győzelmétől, hogy a tegnapi mérkőzések és a papírforma szerinti eredményeik már-már üdítően hatottak. Ráadásul a lehető legjobbkor jöttek nyugisabb mérkőzések, felállt ugyanis a rájátszás és a mai naptól kezdve nincs hibázási lehetősége annak, aki nyerni szeretne.

A tegnapi meccsek ugyanis pusztán helyosztók voltak. Amik persze korántsem érdektelenek, de a csapatok biztonságban érezhették magukat, hiszen ha veszítettek is, akkor is "csak" a negyeddöntőkbe estek. A győztesek viszont egy lépéssel már előrébb járnak, ők az elődöntőkből kezdik meg az egyenes kieséses rájátszást. 

Ez a két csapat pedig nem más, mint a BIG és az Entropiq, akik végre beváltották a papírforma eredményeket. Persze még ez sem volt annyira könnyű, mint gondolnánk.

A németek a bolgár Fiend ellen léptek szerverre, és a vétók alapján minden adott volt, hogy a bolgárok ismét meglepetést okozzanak. Mirage-t mindenki ismeri, még ha van is csapat, amelyik nem játsza túl sokat, erre a pályára mindenki magabiztosan érkezik, a BIG és a Fiend esetében pedig ilyen Dust2 és Overpass is.

A deciderig azonban nem jutottak el a felek, elég volt két pálya és a BIG máris az elődöntőben találta magát. Mirage azért szorosra sikerült, a bolgár AWP-k ismét remekül szóltak a pályán,  REDSTAR és bubble sem veszített semmit az előző napos lendületéből.

Két dologgal azonban nem számoltak. SyrsoN parádés AWP-s játékával, illetve a németek sokkal precízebb, sokkal eredményesebb csapatmunkájával. A hosszabbításba torkolló első pályán ez hozta meg a BIG számára a győzelmet, míg Dust2-n már az erőfölény is náluk volt. Mirage 19-17-tel, Dust2 pedig 16-11-gyel ért véget.

Enterprise vs Entropiq

A nap második mérkőzésén is győzelmet tudott aratni a papíron erősebb csapat, az Entropiq, de ez sem volt annyira egyszerű győzelem. Lenyűgöző, hogy milyen remek formában játszik LAN-on az Enterprise, olyan csapatokat vertek már meg a napokban, mint a Wisla Krakow vagy a Movistar Riders.

Tegnap az Entropiq ellen léptek szerverre, immár Bo3-ban és nem sokon múlt a győzelmük most sem. Akárcsak a Fiend és a BIG esetében, itt is a precíz, pontos játék hozta meg a sikert. Pedig sokáig úgy tűnt, hogy az Enterprise ismét meglepi ellenfelét.

A legjobb pályájukat mégis elveszítették, ráadásul talán a legidegesítőbb körrel, az Entropiq gyengébb vásárlással, 3 fős emberhátrányból nyerte meg az utolsó kört. A csehek delegált csapata azonban nem adta fel ezek után sem, és sokkal nagyobb fölénnyel elnyerte az Entropiq pályáját.

Nuke-on egyszerűen nem tudtak mihez kezdeni az oroszok. Ezért veszélyes, ha olyan pályát választ az ember, ahol biztos, hogy a sokkal hátrányosabb oldalon kell kezdheti majd a játékot. Ezúttal kicsit sem működött a támadó oldaluk, amit az Enterprise nem is volt rest kihasználni.

Lack1-t azonban ki kell emelnünk az Entropiqból. Kitűnően játszott Ancientön, az elveszített Nuke-on is csapata legjobbja volt, Mirage-hoz érve pedig már semmit sem bízott a véletlenre. 20 kör alatt 27-8-ban zárta a pályát, gyakorlatilag egymaga megverte a decideren az Enterprise csapatát, akik mintha elfáradtak volna a Bo3 végére. 

Túl sok aggodalomra azonban nekik sincs okuk. Ma kezdődik a rájátszás, ahol igaz, hogy a Gambit ellen kell majd szerverre lépniük, de az utóbbi napok alapján közel sincsenek verhetetlen formában hobbiték.

A 2021-es V4FSF mai menetrendje:

  • 13:00 - Gambit vs Enterprise
  • 16:30 - Movistar Riders vs Fiend

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!