Senki nem nyert még annyi pénzt egy év alatt, mint a NAVI idén!

B1t pedig olyan ukrán legendákat előzött meg nyeremények tekintetében, mint Zeus és Edward.

A NAVI csapata 3 775 500 dollárt lövöldözött össze 2021 során, miután megnyerték a hétvégén a BLAST Premier Fall Finalt is, ezzel új rekordot állítva - írja Luís Mira a Dexerton az Esports Earnings nyomán. A korábbi rekordtartó az Astralis volt, akik 2018-ban szintén egy Intel Grand Slam győzelemmel és egy Majorrel a zsebükben értek el 3 651 650 dolláros összeget.

A NAVI nagyon erős évet hozott össze, és jelentősen kevesebb versenyre volt szükségük a rekorddöntéshez a dánokhoz képest. A szintén s1mple és gárdája által elhódított PGL Stockholm Major trófea például egymilliót ért idén, míg az Astralis 2018-as FACEIT London Major győzelme feleenyit, hiszen az elmúlt években elmaradt Valve versenyek miatt dupla összdíjazás volt terítéken a svéd fővárosban. De az ukrán-orosz csapat még akár a négymilliós álomhatárt is átlépheti 2021-ben, ha megnyerik az év utolsó tornáját, a BLAST Premier World Finalt, ahol 500 000 dollárt vihet haza az első helyezett.

Természetesen minden NAVI-játékos számára jövedelmező volt az év, de a legnagyobb relatív sikert B1t érte el, aki az év elején még jóformán sehol sem volt, most pedig már 748 841 dollárnál tart a teljes karrierjét vizsgálva. Ezzel olyan ukrán legendákat előzött meg a pénznyeremények tekintetében 7 hónap alatt, mint Zeus ($689 568) és Edward ($613 854), akik 17 éven át játszottak 1.6-ban majd Global Offensive-ben a legmagasabb szinteken. Természetesen ehhez az összehasonlításhoz hozzátartozik, hogy az ő karrierjük idejében nem volt Intel Grand Slam, sem milliós Majorök. 2011-ben, a karrierjük legsikeresebb évében - legalábbis, ha a trófeákat nézzük - 19 771 dollárt nyertek fejenként, és amikor már a maihoz hasonló pénznyeremények voltak, akkor is csak évente az egyhetedét lőtték össze annak, amit B1t szerzett idén.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!