Szavazás: A V4FSF Play-In 5 legszebb megmozdulása

Szavazás: A V4FSF Play-In 5 legszebb megmozdulása

A V4FSF CS:GO versenyének első három napján izgalomból és clutchokból nem volt hiány!

A V4 Future Sports Festival 2021-es CS:GO versenyének végére közel kétszáz kiemelkedő pillanatot klipeltek ki a szorgos manók a streamről. Ebből a tetemes mennyiségből kiválasztottuk a Play-In, valamint a Main Stage csoportkörének és a rájátszásnak a legjobb 5-5 klipjét, melyekről alább Ti dönthetitek el, hogy mennyire voltak emlékezetesek, szépek egy szavazás formájában. Kezdjük is meg a rövid sorozatot a Play-In legjobbjaival! (A sorrend kronológiai - a szerk.)

Forsyy tripla

Az Enterprise játékosa kiemelkedő formában játszott, a teljesítményei pedig egészen a negyeddöntőig repítették csapatát. Már a Play-In legelső napját is erősen kezdte, a Wisla Kraków elleni nyitómeccs győzelmet érő körében is forsyy AWP-jétől zengett Ancient, nem a dél-amerikai vadvilágtól, amikor gyors hármasával megakadályozta a T-k rakófoglalását!

Shock 1v2

Az első napon szintén erős játékot láthattunk shocktól, a Sinners játékésától. Infernon egyébként nagyon jól kezdett a cseh csapat, már 7:0 volt az állás a lentebb látható megmozdulást követően. Viszont egy pillanatig úgy tűnt, az AGO végre nyeregbe kerülhet - ezt az álmot a kör során shock 4 killje verte szét. Ráadásul az utolsó kettő az, ami igazán figyelmet érdemel a négyesből, kiváló reakcióidőre vall, ahogyan a lerakón állva 180 fokban lő le két ellenfelet a másodperc töredéke alatt!

savana1 1v2

A második napon sokak figyelmét felkeltette az eSuba játékosa savana1. Nemcsak az alábbi megmozdulással, de úgy általában véve a tapasztalatához mérten igen okos helyezkedésével, döntéshozatalával. De természetesen az alábbi klip sem volt semmi, lényegében mindent tökéletesen csinált miután meglőtte az ilyen szorult helyzetben kötelezőnek számító fraget a deagle-vel! A flash eldobása, hogy felvehesse az m4-et a földről, a pontos és gyors kettős frag nagyon nagy higgadtságot tükröz savana1től.

fleav megakadályozza a defuse-t

A Magyar E-sport Válogatott játékosai sorra szállították a Play-In alatt a kiemelkedő pillanatokat, clutchokat, multifrageket. Fleav az egyik legjobban értékelt játékosa volt ennek a szakasznak, és nem véletlenül: biztosan forgatta az AWP-t, gyakran multifraggelt akár a körök végefelé is. De az alábbi klip is szép helyet foglal majd el a rezüméjében, hiszen tökéletesen időzítette a hatástalanítás megakadályozását azzal, hogy a megfelelő időben nézett ki, nem hibázta el a fraget, lekötötte a másik ellenfél figyelmét.

Aaron clutch

Aaront sem kell félteni, ha helyezkedésről és időzítésről van szó, ugyanis Mirage-on a post plant szituációban képes volt megjelenni palotából úgy, hogy ellenfeleinek nem hogy kapacitása, fogalma sem volt, hogy ilyen hamar jöhet onnan CT-játékos. Az első fraget könnyedén szerezte meg a kialakított előnye miatt, de közben 1v2 helyzetben találta magát coolio eleste után. Ezt szinte azonnal tradelte, az infó pedig megvolt a rámpán lévő játékosról, akire ahelyett hogy rátolta volna, inkább egy távolabbi szögből várt. Gyakorlatilag a bomba körüli dobozokon parkourozva lőtte el mangusst, ezzel meglepve ellenfelét, aki valószínűleg arra számított, hogy nem lesz köztük ilyen szintkülönbség, ha kinéz. Természetesen a bomba felszedésére is volt ideje, ezzel fontos kört nyert csapatának.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerinted melyik volt a Play-In szakasz legszebb megmozdulása?

  • 91 %
  • 0 %
  • 9 %
  • 0 %