V4FSF FIFA 22:

V4FSF FIFA 22: "A társam az elejétől hitt a győzelemben, én nem..." - interjú a győztesekkel

A magyar duó ellen hátrányból sikerült megnyernie a szerb párosnak a V4 Future Sports Festival 2021-es offline versenyét, ezért mikrofonvégre kaptuk őket.

A V4 Future Sports Festival 2v2-es tornája elképesztő izgalmakat hozott, kezdve azzal, hogy az első napon a szlovákok hiába nyertek két meccset, hat ponttal mégis kiestek. Aztán jött a magyar együttes, molnargabo és chris_maj parádézott, és a legtöbb gólt lőtték a csoportmeccsek során, igaz a szerbektől akkor egy góllal ugyan, de kikaptak. A rájátszásban aztán ez mit sem számított, hazánk fiai megállíthatatlannak tűntek, előbb a cseheket, majd a lengyeleket is az alsó-ágra küldték. Eközben Krunalex és brstimir, a szerbek legjobbjai álmosan kezdtek - az interjúban el is mondják, hogy mi történt -, és már az első párharcukon, a lengyelek ellen vereséget szenvedtek. A vigasz-ágon aztán pont annyit fociztak ki magukból, amennyi kellett, többször is nehéz helyzetbe kerültek ugyan, de hidegvérrel és higgadtan játszottak, ezáltal minden helyzetben sikerült ellenfelük fölé kerekedniük. Ennek köszönhetően visszaverekedték magukat a fináléba, és bár a magyar páros vezetést szerzett ellenük, az áttörés elmaradt, Krunalex és brstimir egyenlíteni tudott, később pedig a győztes gólt is összehozták.


A V4 győztes szerb páros, baloldalon brstimir, jobb oldalon pedig Krunalex látható

A végig koncentráltan, nyugodtan és szinte hibátlanul játszó szerbek végül behúzták az első helyet, a trófeát ők emelhették a magasba. A nap végén még volt erejük interjút is adni, melyből kiderül, hogy mi okozta a rájátszás első meccsén a vesztüket, kiket tartottak a legerősebb ellenfelüknek a tornán, és még megosztották a gondolatukat arról is, hogy ha jövőre újfent lenne V4 eljönnének-e versenyezni:

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!