Pókember: Nincs hazaút - filmkritika!

Tony Stark/Vasember halála után a MCU fő szuperhősévé előlépő Pókember a 2019-es Idegenben végén igen nagy bajba került. J. Jonah Jameson nemcsak Pókember személyazonosságát leplezte le, de a karakter MCU-beli szereplése is kérdésessé vált, miután a Sony és a Marvel összebalhézott a bevételek elosztásán. Több tízmillió rajongó sóhajtott fel megkönnyebbülten, amikor az i-re pont került, és a két stúdió megegyezett Peter Parker további sorsáról. Az elmúlt egy évben a hype hatalmas méreteket öltött, az első trailer rengeteg kérdést felvetett, többek között azt is, hogy a multiverzum megnyíltával vajon tényleg fel fog-e tűnni a MCU-ben Tobey Maguire és Andrew Garfield Pókembere? Nos, most, hogy eljött a Pókember: Nincs hazaút premierje, minden kiderül!

(A képek forrása: Port)

A Nincs Hazaút abban a pillanatban veszi fel a történet vonalán, ahol az előző rész letette. Peter, MJ, Ned, May néni, Happy Mysterio árulásának következményeit kénytelen elviselni, nyomozás kezdődik a Stark vállalatnál, az FBI fenyegeti a szeretett karaktereket, akiknek ebben az őrületben kell folytatniuk életüket. Egy szerencsétlen esemény Doctor Strange-hez vezeti Parkert, a varázslatnak azonban nem várt mellékhatásai lesznek...

Az új Pókember-film kétségtelenül eltér minden más, eddig bemutatott Pókfilmtől. Sötétebb hangulatú és felnőttesebb lett, mint eddig bármikor. Ez persze nem csoda, hiszen a Tom Holland által alakított hálószövő már régóta velünk van, gyakorlatilag a nagyvásznon, a nézők szeme láttára nőtt fel attól a pillanattól kezdve, hogy csöpp gyerekként bemutatkozott a Vasember 2 végén. Megtapasztalta a tinikor minden kihívását, és végre megérti annak a mondatnak a lényegét, valós jelentését, amit két évtizede ismerünk: a nagy erő nagy felelősséggel jár.

De hogy mit hordoz Peter Parker számára ez a mondat? Rengeteg gonoszt, a már jól ismert antagonistákat, akik ebben az epizódban sebezhetőbbek, nemcsak testben, de lélekben is. A gonosz mindig gonosz marad? Lehetséges segítséggel megváltoztatni valakit, hogy újra ember legyen, a szó valódi értelmében? El lehet ítélni valakit, mert egy másik univerzumban rossz cselekedetek hajtott végre? Ez az eltérő nézőpontok/értékrendek háborúja, amely a film leglátványosabb pár percében kulminál: a Nincs hazaút megérdemli az IMAX jegyvásárlást.

Ki lehet mondani, hogy Kevin Feige-nek, a MCU mindenható atyjának és a Disney-nek óriási mázlija, hogy ezt a filmet így tudta elkészíteni, ahogy végül is sikerült: az alapokat Tobey Maguire és Andrew Garfield tette le, illetve a velük összeakaszkodó Norman Osborn, Otto Octavius, és mindenki más.

Így a Pókember: Nincs hazaút egyszerre múltidézés és jövőbe tekintés. Múltidézés, mert felmondja a kötelező tudnivalókat, másrészt pedig jövőbe tekintés, hiszen a Nincs hazaút eseményei ugyanúgy hatással vannak/lesznek az egész Marvel Moziuniverzumra, mint a Végjátéké. Persze eközben ez ugyanúgy egy Marvel-mozi, mint a Vasember, a Thor, vagy Amerika Kapitány, így megvannak a kötelező gegek, humorizálások, ráadásul az akció is látványos, noha nem éri egy Bosszúállók-mozi szintjét. A szereplők között megy az adok-kapok, Tom Holland, Zendaya, Jacob Balaton is brillírozik, hozzájuk köthető egyébként a Nincs hazaút egyik legdrámaibb és legfájdalmasabb jelenete, szó szerint.

A Nincs Hazaút tökéletesen illeszkedik mind a MCU-ba, mind a Pókember-mozik sorába. Egyszerre humoros és fájdalmasan drámai, sírós és érzelmes, egy felnőttkor kezdete, melybe Peter Parker belelép. A film vetítése alatt érkezett a hír, hogy Tom Holland még egy MCU-filmre visszatér, a stáblistás jelenetek pedig megágyaznak az új kornak, melyben Pókembernek ismét egyik legádázabb ellenfelével kell szembenéznie… Várjuk!