PUBG: Mario Kart-hoz hasonló mód érkezik a játékba az ünnepek idejére

A játék tesztszerverén érkező el a versenyős mód, azonban korlátozott ideig.

Habár a PlayerUnknown's Battlgrounds karácsonyi eseménye jelenleg is zajlik, itt nem érnek véget a lehetőségek. A Krafton egy, a téli időszakban játszódó versenyzős módot próbálgat a játék teszt szerverén, a LABS-on.

Téli Verseny (Winter Race) névre hallgató mód keretein belül a Vikendi-pályán lévő 5 útvonal valamelyikén versenyezhettek. Itt kiválaszthatod, hogy milyen járművel is szeretnél indulni, a döntés pedig azért sem mindegy, mert eltérő fegyverekkel és felszereléssel van ellátva mindegyik autó, illetve motor. A verseny során pedig egymás után lévő ellenőrzőpontokon kell áthaladni az útvonal mentén.

Bár a járművek fegyverekkel lesznek felszerelve, a versenyek első 10 másodpercében még nem lesz lehetőség kilőni a riválisokat. Ha pedig téged találtak el, a respawn után 5 másodpercig sérthetetlen leszel. A verseny során út közben (a Mario Karthoz hasonlóan) különböző ládákat gyűjthetsz össze, amelyek vagy plusz töltényt, nagyobb végsebességet, vagy akár másik fegyvert is adhatnak.

A játékmód már el is érhető és még kicsivel több, mint 1 héten át próbálható ki, december 27-én reggel 8 óráig vethetjük bele magunkat a versenyzés világába.

A Krafton a közelmúltban fedte fel, hogy a PUBG is áttér az ingyenes modellreezzel a riválisaival, többek között a Fortnite-tal, a CoD: Warzone-nal és az Apex Legends-szel "tartaná" a lépést.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!