[Visszatekintő] Max Payne 3 (2012) – São Paulo romokban

A cikk eredetileg a PCGURU oldalán jelent meg, Britpopper tollából.

A Max Payne első része még 2001-ben jelent meg (csak zárójelben jegyzem meg, hogy az Xbox-os portot az a Rockstar Games készítette, amely a jelen tárgyalt harmadik részt is fejlesztette). Film noir stílusával – a képregényes átvezetők igazi csemegék voltak –, depresszív, igazán felnőttes sztorijával és az akkoriban még csak a Mátrix-filmben látott időlassítós, úgynevezett "bullet time" mechanikával operáló játékmenetével azonnal belopta magát a játékosok és a kritikusok szívébe. Akkoriban eléggé merész vállalkozás volt egy ilyen témájú TPS, de a finn Remedy fejlesztőcsapat merte vállalni a kockázatot. A Max Payne első része szép sikereket ért el, így borítékolható volt a folytatás. 2003-ban aztán Max vissza is tért. A The Fall of Max Payne alcímmel ellátott második rész egy film noir love story volt. Továbbfejlesztette a bullet time rendszert, melyet nagyjából úgy képzelj el, hogy ha akartad, akkor lövöldözés előtt "bevetődhettél" az ellenfelek elé, lelassítva az időt. Miközben a levegőben úszva elsüvítettek melletted a golyók, fegyveredből vígan oszthattad az áldást, és csodálhattad, amint a rosszarcok lassítva esnek össze. Ez a feature a játékmenetet nagyon sok esetben könnyítette meg, hiszen a Max Payne-széria sosem arról volt híres, hogy az egyszeri játékos könnyedén végig tudta volna verekedni rajta magát.

Szóval a második rész fejlesztett ezen a mechanikán, plusz behozott egy olyan újítást is, hogy mikor a megfelelő szintre emelkedett a bullet time, akkor Max körül egy gombnyomásra körbepörgött a kamera, és ő leszedett minden közelben álló ellent. De ez csak egy volt az új lehetőségek közül, sorolok még párat: a grafika iszonyatosan szép lett, New York lepukkant, drogosok és lecsúszott ipsék által lakott részeit annyira jól sikerült visszaadni, hogy a játékos szinte érezte az orrfacsaró bűzt és az apró tűszúrásokként érkező, szemerkélő esőt. A mélyen depresszív sztori is maradt a régi. Max az első részben történt események után visszatért a rendőrséghez, és egy gyilkossági ügy kapcsán üldözőbe veszi Mona Sax-ot, aki a játék során egyfajta "végzet asszonya" titulust tölt be. A csinos bérgyilkos hölgy (aki egyébként a játék egy pontján irányíthatóvá is válik) és Max között szerelmi viszony szövődik, egyúttal Max egyre közelebb jut családja kiirtásának valódi okaihoz. A játék vége borzasztó szomorú és fájdalmas. A stáblista végén pedig ez olvasható: "Max útja az éjszakán keresztül folytatódni fog". Több mint nyolc évet kellett várni, hogy ez a kijelentés létjogosultságot nyerjen.

NAPFÉNY, PÁLMAFÁK, BŰNBANDÁK

Egy videójátékba nem mindig kellenek mindent túlélő, legyőzhetetlennek tűnő hősök. Nem mindig kellenek feddhetetlen erkölcsű, igazságos főszereplők. A Max Payne 3 pedig olyan játék, amiben a címszereplő egy lecsúszott, gyógyszerfüggő alkoholista. Annyi szenvedés és kín áll mögötte, hogy az egyetlen kiutat csak ezekben a szerekben és az alkohol-mámorban találja. Különféle bárokban üríti egymás után a poharakat, miközben a múlt eseményein rágódik. Ebből a fájó depresszióból ragadja ki egy régi barátja, Raul, aki munkát ajánl neki Brazíliában. Tehetős, gazdag családokra kellene vigyázni, amolyan testőr-melóként. A játék konkrétan São Paulo városában veszi kezdetét, ahol is Max (és társa) a Branco-család tagjaira vigyáz. Az unalmas partik és drogokkal meg escort lányokkal fűtött szórakozóhelyek világa azonban hamar lecserélődik, ugyanis a Branco-család fejének feleségét – Max minden erőfeszítése ellenére – elrabolják. Nevetséges három millió dollárt követelnek érte, ami azért kissé gyanús egy ilyen nagynevű család esetében. Természetesen a szálakat felülről mozgatják, csak ezt az elején még senki sem sejti. Az éjszaka folyamán, egy bezárt futballstadionban kellene végbemennie a "cserének", azonban ott már olyan váratlan események veszik kezdetüket, hogy ha többet árulnék el a sztoriról, akkor az már durván spoilerezés lenne azoknak, akik még nem tolták ezt a remek játékot.

A TŰZBEN EDZETT FÉRFI

Legyen elég annyi, hogy a Rockstar Games kitett magáért, és egy korrupcióval, pénzzel, vérrel, erőszakkal és helyenként szexualitással erősen fűszerezett alvilági történetet tett le az asztalra, amely bőven megérdemli a 18+ korhatár besorolást. Alapvetően a játék kifejezetten nehéz. Elég pár bekapott golyó, és Max holtan esik össze. Épp ezért a nyílt terepen "rambózás" egyáltalán nem ajánlott. Van remek fedezékrendszer is a játékban, nyugodtan lehet (sőt kell is!) használni. Életerő sem várja a játékost minden sarkon. Painkiller (ez a játékban az eü-csomag) csak olyan helyeken fordul elő, ahol a valóságban is helyet kapna, például irodákban, szekrényekben, mosdókban – nem ám elszórva mindenhol! A grafikára sem lehet panasz. São Paulo nyomornegyedei épp ennyire sokszínűek és barátságtalanok lehetnek a valóságban is. Örömteli, hogy egy-egy visszaemlékezés során New York városába is visszalátogathat a játékos. Ezen jelenetek az első két rész hangulatát idézik, amolyan tisztelgés előttük. A bullet time fontos szerephez jut a kaland során, hiszen tényleg életmentő lehet bizonyos szituációkban. A játékmenet eléggé pörgős, a későbbiekben akad egy összeomló épületes szakasz is, amelyet én kb. húszadszorra tudtam csak megcsinálni (rohadt aknavetős a tetőn!), de a látványilag nagyon ott van a szeren. Azt meg majdnem elfelejtettem, hogy az átvezetők olyan "torzított" filterrel vannak ellátva, mintha az egész valamiféle delíriumos álom, vagy részeg-állapot lenne – ez egyeseknek talán zavaró lehet, nekem momentán bejött és hozzáadott az élményhez.

Igen, az élmény az nagyon fontos ennél a játéknál. Rajongóként eléggé nagyok voltak az elvárásaim ezzel a résszel kapcsolatban, de a Rockstar megmutatta, hogy hogyan kell tisztességes folytatást összehozni úgy, hogy nem zúzzák szét az eredeti nevet. A Max Payne 3 abszolút méltó a régi nagy híréhez. Olyan videójáték, amely nagybetűs Élménnyel ajándékozza meg a játékost. Valami hihetetlenül jó és felemelő érzés volt, mikor újra irányíthattam Max karakterét, és a szemem előtt bontakozott ki egy csavaros, Tony Scott-filmbe illő, brutális történet. Hasonlóan jó és felemelő érzés volt a diszkóban lövöldözés és a végjáték felé haladva a reptéren való akciózás is, egy, a háttérben lágyan meghúzódó, de mégis főszerepet kapó Health-dalra (Tears). A lezárás pedig remek és elsőrangú. Kíváncsian várom, hogy lesz-e még folytatás. Nagyon remélem, hogy igen, és Max ebben a generációban is tiszteletét teszi majd, hiszen lenne még mit elmesélni az ő történetével kapcsolatban.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!