Korábban létezett egy Harry Potter MMO, de az EA törölte

Korábban létezett egy Harry Potter MMO, de az EA törölte

Az EA korábbi termékmarketing igazgató szerint az EA dolgozott egy Harry Potter MMO-n, de végül elkaszálták, mert nem hitt a márkanévben.

A cikk eredetileg a PCGURU oldalán jelent meg, Dzséjt tollából.

Kim Salzer 2000-től 2003-ig dolgozott az EA-nél, mint termékmarketing igazgató. Szerinte ekkortájt a kiadó dolgozott egy Harry Potter MMO-n, amit aztán elkaszáltak, mert nem hitték, hogy a franchise egy-két évnél tovább fogja bírni.

Voltak ugyan Harry Potter játékok az évek alatt, de egyik sem volt különösebb siker

Ami elég érdekes indok, hiszen az addig elkészült négy könyvnek ekkor már nagy rajongótábora volt, és 2003 nyarán befutott az ötödik kötet is. 2002-re pedig két mozifilm is sikert aratott, és készült a harmadik. Szóval elég biztosak lehettek abban, hogy pár évnél azért tovább fog futni a dolog.

Persze nem ez az első eset, hogy az EA mostohán bánik egy IP-vel, és nem is az utolsó. Elég csak arra gondolni, hogy bár exkluzív jogokat tudtak szerezni a Star Wars-ra, mégsem tudták kihasználni a benne rejlő lehetőségeket, és lehet, hogy több projektet kaszáltak el, mint amennyit kiadtak. Hiszen az sem kevés, amiről tudunk, hát még mennyi lehet, amiről nem is tudunk?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!

Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések