Jöhet az Xbox és PC exkluzív CoD kora? - Felvárásolták az Activision Blizzardot

Jöhet az Xbox és PC exkluzív CoD kora? - Felvárásolták az Activision Blizzardot

Kezdhet aggódni a Sony és a PS? Alaposan bevásárolt a Microsoft!

Bár a konzolok csatájában immár évek óta a Sony és a PlayStation vezet, a Microsoft sem ül a babérjain. Ma délután valóságos bombát robbantottak, pár perce ugyanis bejelentették a gaming ipar eddigi legnagyobb üzletét, felvásárolták az Activisiont Blizzardot.

A botrányok miatt hónapok óta sejthető volt, hogy valami gyökeres változás jöhet majd az Activision Blizzard életébe, ekkora lépésre azonban senki sem számított, egy kósza pletyka sem keringett róla az internet bugyraiban. A hír mégis igaz, a Microsoft 68,7 milliárd dollárért (hogy ez mennyi forintban, abba inkább bele se menjünk) felvásárolta az Activision Blizzard cégcsoportot, annak minden csapatával és játékával együtt. Ez több szempontból is elképesztően lényeges lépés. Vegyük csak a két leginkább szembeötlő vonalat.

A Microsoft ezzel kvázi megcélozta a szép lassan botrányokba fulladó Activision Blizzard megmentését, állításuk szerint az innentől számított közös munka pedig jókora előrelépést jelenthet majd a gaming, a streaming, a cloud gaming, a konzol és a mobil piacon is.

Másrészről, gondoljunk bele, hogy kik, milyen csapatok és milyen játékok kerültek így a Microsoft birtokába. World of Warcraft, Diablo, Call of Duty, Candy Crush, hogy csak pár játékot soroljunk, míg fejlesztői oldalról többek között a Treyarch, a Raven, a demonware és az Infinity Ward is. Elképzelhető, hogy ezzel megkezdődik a PC és Xbox exkluzív CoD és Diablo játékok kora? Bármennyire is erős a PS, egy hiányzó CoD, egy esetlegesen hiányzó Diablo 4, még nekik is fájni fog.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések