Bajban van az E3, teljes egészében törölhetik az eseményt

Bajban van az E3, teljes egészében törölhetik az eseményt

Ez jelentheti az E3 évek óta prediktált halálát?

A koronavírus alaposan gyomorszájba vágta a gamer rendezvényeket is. Két éve nem volt már E3 például, legalábbis nem a megszokott formában. Ugyanakkor, ha teljesen őszinték akarunk lenni, az egykori E3 dicsfénye alaposan megkopott már a COVID előtti években is. Sokkal kevesebb szem szegeződött rá, sokkal kevesebb igazán nagy bejelentést kaptunk, a mindig érdekes és izgalmas, mégis hiányzó kerekasztal-beszélgetésekről, a fejlesztők részletes előadásairól nem is beszélve.

2019 után voltak ugyan tervek az E3 megreformálására, de a koronavírus beütött, a tervek pedig a kukában landolhattak. Sokan reménykedtek benne, hogy idén talán újra régi, több tízezres tömegeket vonzó E3 lesz, de pár napja már bejelentették, hogy a rendezvény ezúttal is online formában kap helyet a naptárban. Most azonban olyan információk jöttek, melyek még ezt is kétségbevonják.

Jeff Grubb, aki újságíróként úgymond közel ül a tűzhöz és sok benfentes információval szokott szolgálni a gaming piacról, most úgy tudja, hogy akár az online E3-mat is törölhetik. Semmi sem biztos még, de ha ő ilyen híreket hall, akkor az már minimum azt jelenti, hogy az E3 szervezői bajban vannak és a teljes rendezvény törlése is felmerült már.

Egyelőre még semmi sincs eldöntve, elmondása szerint arra is lehet esély, hogy az E3 egy másik rendezvénnyel egybeolvadva folytatva. Tavaly már sokkal több és sokkal nagyobb bejelentéseket kaptunk a Summer Game Festen, többek szerint az lehet majd az új E3.

Kíváncsian várjuk, hogy az előttünk álló hetekben milyen hírek érkeznek majd az E3-ról. Akármennyire is ráfér a vérfrissítés, teljes egészében fájó lenne elveszíteni az idén már 27 éves E3-mat.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések