Settlers karácsonyig – A béta alapján tetszetős a sorozat rebootja

Settlers karácsonyig – A béta alapján tetszetős a sorozat rebootja

Egyszerűbb, de nagyszerűbb az első kipróbálást követően az új The Settlers epizód, mely gyakorlatilag újraindítja a szériát.

2019-ben sok "telepes" szíve dobbant nagyot, mikor a Ubisoft egy trailerben jelentette be a The Settlers legújabb részét. Legutóbb ugye 2010-ben kényeztették a rajongókat eme sorozat új darabjával, azóta viszont csak a régi határköveket lehetett rakosgatni ide-oda, de a legyőzött ellenfelek tetemén ágaskodva csalódottan vették tudomásul a játékosok, hogy még csak halvány délibáb sem tűnt fel a horizonton. Minden megváltozott azonban az új videó láttán, de az öröm gyorsan alábbhagyott, mivel alig-alig lehetett hallani utána a projektről. Szép lassan el is tűnt és a feledésbe merült, majd 2022 év elején robbant be a hír, a fejlesztés nem állt le, és egy comback trailerrel karöltve jelezték, hogy tényleg tető alá hozzák a legenda következő, egyben mondhatni reboot epizódját.

A bejelentést követően pedig felgyorsultak az események, és szinte csak kapkodjuk a fejünket, mert egy zárt béta teszt is lezajlott azóta, és a megjelenési dátum is kiderült. A Cenega jóvoltából mi is belekóstolhattunk a The Settlers closed béta verziójába és mit ne mondjunk tetszetős, amit láttunk eddig. Igyekszeztek az új alkotással visszanyúlni a gyökerekhez, de persze a modernizáció sem maradt el. Elsőre a Settlers második része ugrott be, nagyon hasonló az ott látott gazdaság és ipar felépítése a mostani játékban. Annyi a különbség, hogy le van egyszerűsítve a dolog. Például egy péknek már elég csak a megőrölt liszt, víz nélkül is simán elkészíti a kenyeret. De ez igaz a sertés tanyára is, oda már gabona sem kell, magától előállítja a húst, valamint összevonták egy másik épülettel, így mi választhatunk, hogy húst állítson elő vagy szamarakat neveljen a szállítók megsegítésére. A kaját is leginkább csak boostra használhatjuk, hússal, szőlővel és hallal a bányászok, ércmegmunkálók, kovácsok teljesítményét növelhetjük. Kenyérrel pedig a lakóházaknál az új telepesek érkezését segíthetjük elő. Alapvetően tényleg minden sokkal egyszerűbb, és mivel végtelen mennyiség volt mindenből a béta alatt, így 1-2 épülettel (na meg boosttal) tuti biztos elegendő nyersanyagot lehetett kitermelni.

Az építkezések tekintetében is a régi módszer van érvényben, lerakjuk valahova az épületet, összekötjük úttal a raktárral és voálá el is készülnek. Persze csak akkor, ha rendben van a logisztika és van elég telepesünk, hogy minden feladatot ellássának. Erre a lakóházakkal érdemes figyelni, máskülönben kellemetlen szituációk is előfordulhatnak és itt-ott akadozni kezdhet a birodalmunk. Három nép közül lehet majd választani, a bétában ebből csak kettő volt elérhető. Az egyik az Elari, másik a Maru. Az Elarik ismertetőjegye, hogy olcsóbban építhetnek farmokat, malmokat és pékségeket, valamint lakóházakat, cserébe komolyabb tűzerővel rendelkező nyílpuskás egységeik vannak. A Maruk esetében a bástya kerül kevesebbe, de emellett a kikötő, aranybánya és feldolgózó épületeket is hamarabb kevesebb alapanyagból tudják felhúzni. Katonák terén az alap egységük egy dárdás, aki távolabbról képes ütni az ellenfeleit. Funkcionalitását tekintve semmiben nem térnek el az egyes népek épületei egymástól, legalábbis egyelőre.

Az engineereken (akik a házak építését, ércek felderítését és a határ bővítését végzik) kívül még a katonákat irányíthatjuk. A cél pedig nyilván nem más, mint szépen kiterjeszteni a birodalmunkat a sziget legnagyobb részére, és felállítani egy akkora hadsereget, amivel leigázhatjuk az ellenséget. Nem hoz tehát igazán újdonságot a The Settlers reboot, és remélhetőleg még jóval több mindent tartogat a teljes játék, de az irány jó, és kellően élvezetes lehet majd végigtolni a kampányt, majd belevetni magunkat az 1v1, 2v2 és 4v4 küzdelmekbe március 17-étől, amikor is megjelenik a játék.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!