Felpörgött a FIFA-ban az ára, miután őrizetbe vették Greenwoodot

Felpörgött a FIFA-ban az ára, miután őrizetbe vették Greenwoodot

Egy grafikon mutatja meg mennyivel adták drágábban a United játékost, miután megvádolta őt egy korábbi barátnője.

Vasárnap délelőtt egy korábbi barátnője tett közzé egy bejegyzést az Instagramon, melyben azt állította, hogy Greenwood bántalmazta és szexuálisan zaklatta. Ezt fotókkal, videókkal és hanganyaggal is alátámasztotta a hölgy, bár azóta ez a poszt eltűnt a közösségi média oldalairól. Ennek ellenére a hatóság vizsgálatot indított, a BBC szerint pedig már őrizetbe is vették. Nem sokkal előtte egyébként a Manchester United is intézkedett és a közleményük szerint tudatában vannak a közösségi médiában keringő képeknek és vádaknak, ezért a további fejleményekig felfüggesztik a támadót.

Nem ritka eset sajnos mostanában, hogy ilyesmik derülnek ki sportolókról, ami viszont még megrendítőbb, hogy a FIFA közösség egyes tagjai erre azonnal reagálnak. És nem feltétlenül empatikus módon. Néhány FIFA Ultimate Team játékos ugyanis rögtön megemelte Greenwood kártyájának az árát a játékban, hiszen arra számítanak, hogy az EA Sports is lépni fog az ügyben. Az adatokat böngészve megállapítható, hogy átlagosan 300%-kal emelkedett az értéke a vádakat követően. Iamkoshiek Twitter-felhasználó meg is osztott egy grafikát a monumentális áremelkedésről – ez a poszt még tegnap készült, ezért mostanra már némileg visszább esett az ára.

Eközben van, aki még drasztikusabb módon igyekszik elhatárolódni a játékostól. The Master Bucks YouTuber úgy döntött, hogy töröl egy FIFA 22 lejátszási listát a csatornájáról, amelyben Greenwooddal játszott végig egy szezont Karrier módban.

"Mason Greenwood undorító viselkedése elfogadhatatlan. Megérdemli, hogy bíróság elé állítsák."

A FIFA-közösség az elmúlt években egyébként abszurd módon azonnal rárepül az ilyen helyzetekre, korábban olyan a futballhoz kapcsolódó tragikus halálesetek kapcsán igyekeztek nyerészkedni, mint Junior Malanda, Davide Astori vagy Emiliano Sala.

Valószínűleg egyébként az EA Sports is hamarosan hallatja a hangját, így Greenwood lapja simán kikerülhet a FIFA 22-ből, ha nem mentik fel a játékost.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!