15 éve várunk rá, most végre elkészül a BioShock film

15 éve várunk rá, most végre elkészül a BioShock film

Ismét a játékosokat célozza meg a Netflix és milyen jól teszi!

Vannak játékok, melyek egyszerűen pocsékra sikerülnek, vannak melyek nem találják meg a közönségüket, vannak melyek idei-óráig népszerűek és vannak a legendás játékok. Az utóbbi kategóriába sorolható a 2007-es BioShock is, ami ide s tova immár 15 éve kápráztatja el a játékosokat és ami most végre megkapja a filmadaptációját.

15 éve várunk erre a pillanatra. Sokszor azt hittük, hogy eljött, ám végül mindig csalódnunk kellett. Hosszú évek óta hallani ezt-azt arról, hogy filmként térhet vissza a BioShock, ám mindeddig kudarcba fulladtak a projektek. Egészen mostanáig. A Netflix bejelentette, hogy immár több, mint 1 éve dolgoznak együtt a Take-Two és a 2K Games csapataival, közös projektjük pedig a BioShock film lesz.

És sajnos ennyi az összes információ, amit elárultak. A posztjuk alapján arra lehet következtetni, hogy a film az első BioShock játékot dolgozza majd fel és, hogy Rapture városába kalauzolhatja el a nézőket, de hivatalosan még nem erősítettek meg semmit, csak a projekt létezését. Ennyi is elég volt azonban ahhoz, hogy felbolyduljon az internet gamer oldala, mi is tűkön ülve várjuk már, hogy még több részletet kapjunk a BioShock filmadaptációjáról.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!