Horizon Forbidden West: Minden játékos után fát ültet a Sony

Horizon Forbidden West: Minden játékos után fát ültet a Sony

Ehhez egy bizonyos trófeát kell elérni a játékosoknak, ezzel tudják támogatni a kiadó célját.

Twitteren jelentette be a Sony, hogy játékosok „együttműködését" kérik környezetvédelmi céljaik teljesítéséhez: a cég ugyanis arról számolt be, hogy minden olyan játékos után, aki eléri a „Reached the Daunt" trófeát, azok után egy-egy fát ültetnének el.

Ezen céljukhoz az Arbor Day Foundationnel kötöttek partnerséget, amelynek keretein belül három amerikai erdőben ültetnék el a fákat. A kampány egészen március 25-ig tart, azaz eddig van lehetőségünk elérni ezt a trófeát, melyet a fő történetszál elején tehetünk meg. A Sony becslései szerint körülbelül 288 ezer fát fognak tudni elültetni, amely – a játék eladási számai alapján – nem egy teljesíthetetlen célkitűzés.

Persze nem csak az Amerikai Egyesült Államokban szeretnének fákat ültetni, a Sony hasonló környezetvédelmi projekteket is támogat mellette: többek között az Egyesült-Királyságban is egy 12 hektáros vadvirág-élőhelyet is telepítenének a lancashire-i Morecambe környékén.

A Horizon Forbidden West február 17-án jelenik meg PlayStation 4-re és PlayStation 5-re.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - A Meta leépítései elsöpörték a legutóbbi Batman játék folytatását

Sötét fellegek gyülekeznek Gotham virtuális egén, ugyanis a technológiai óriás drasztikus lépései után úgy tűnik, a sötét lovag legújabb kalandja még azelőtt véget ért, hogy igazán elkezdődhetett volna. Miközben stúdiók hullanak a porba és veterán szakemberek kényszerülnek távozásra, egyre biztosabbnak tűnik, hogy a rajongók hiába várják a folytatást – a háttérben zajló leépítések egy egész univerzum jövőjét pecsételhetik meg.

Közvetítések