16 éves és 15 ezer órája van CS:GO-ban – Ki ő?

16 éves és 15 ezer órája van CS:GO-ban – Ki ő?

Szerinted megnyerheti a G2 az IEM Katowice versenyét?

Nagyon, de nagyon rég kellett már egy jó AWP-s a G2-csapatába. KennyS hosszú ideje nem találta már régi önmagát, majd miután kispadra került, AmaNEk vette át a helyét, muszájból. A francia nem bánt túl jól az AWP-vel, végül pedig nem is kapott helyet az idei felállásban. Inkább leigazolták m0NESYt.

Azt a 16 éves m0NESYt, aki FPL-ben, majd a NaVi Junior színeiben kápraztatta el a világot. Korunk egyik legnagyobb fiatal tehetsége, aki előtt fényes CS:GO-karrier állhat, ha megfelelő kezek között tud majd fejlődni. Egyelőre úgy tűnik, hogy a megfelelő kezek között van, a G2-ban ugyanis joggal hajtanak most a világelső helyezésre és persze a versenyek bajnoki címeire is.

A szemtelenül fiatal m0NESY pedig nem tétovázik, ha CS:GO-ról van. 16 éves, de a napokban átlépte a 15 ezer órányi játékot Steamen. Nem kell matekzseninek lennük, könnyen kiszámoltható, hogy m0NESY eddigi életének csaknem 11%-át CS:GO-val töltötte.

A gyakorlással töltött órák száma pedig aligha fog csökkeni. A G2 az év összes nagy versenyén ott lesz, m0NESY-nek pedig olyan stabil, erőskezű AWP-snek kell lennie, amit rég látott már a csapat, de talán az egész profi CS:GO-mezőny is.

Következő mérkőzésük a Virtus.pro elleni negyeddöntő lesz az IEM Katowice rájátszásában. A meccseket élőben követheted majd az esport1tv Twitch csatornán és az Esport1 beépített, pontgyűjtő felületén is. M0NESY és a G2 pénteken, 15:30-kor lépnek majd szerverre.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerinted megnyerheti a G2 az IEM Katowice versenyét?

  • 40 %
  • 60 %