Hideo Kojima megkapta Japán legmagasabb kulturális díját

Hideo Kojima megkapta Japán legmagasabb kulturális díját

Ő a második játékfejlesztő, aki elnyerte a Japán Képzőművészeti Miniszter díjat.

Hideo Kojima játékokkal kapcsolatos karrierje 1986-ban kezdődött, amikor a Penguin Adventure nevű játékon dolgozott a Konaminál. Ezután kezdte el tervezni a Lost Warldot, amit töröltek, mielőtt áttért a Metal Gear játékra. A harci hardver korlátozottsága miatt Kojima rájött, hogy érdemes lehet a rendszerrel az ellenségek elkerülésére fókuszálni – ezzel megszületett a lopakodó műfaj, a többi pedig már történelem.

Kojima a héten kapta meg az évente kiosztásra kerülő Japán Képzőművészeti Miniszter díjat médiaművészet kategóriában. A díjat olyan személyek kaphatják meg, akik „kiemelkedő eredményeket értek el az egyes művészeti területeken, vagy akik új határokat nyitottak meg".

„Nagyon örülök, hogy a játékok még éretlen közegét a „kifejezés" kulturális művészeti formájaként magasra értékelték". – írta Kojima. „Továbbra is a digitális szórakoztatás megteremtésének fogom szentelni az életem. Nagyon köszönöm a folyamatos támogatást."

Hideo Kojima immár a második játékfejlesztő – a Nintendo sztárja, Shigeru Miyamoto után – aki megkapta ezt a díjat.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Mit nekünk UE5, a Vampire: The Masquerade - Bloodlines 2 nem fogja felfalni a gépünk!

Szinte hihetetlen, de egy örökkévalóságnak tűnő fejlesztési pokol után végre formát ölthet a Vampire: The Masquerade – Bloodlines 2, és mostanra pedig az is kiderült milyen vas kell majd hozzá. Az Unreal Engine 5-ben készült játék meglepően barátságos gépigénnyel rendelkezik, de ne felejtsük el, a puding próbája az evés, tehát meglátjuk hogy fut majd, ha valóban megjelenik.

Közvetítések