CS:GO: Akár 50%-kal is javulhat a teljesítmény az új pályán

CS:GO: Akár 50%-kal is javulhat a teljesítmény az új pályán

Ezúttal a Danger Zone szerelmeseinek kedvez a Valve: Emberen komoly teljesítményjavulás, Vineyardon kisebb javítások érkeztek éjjel.

Az Operation Riptide végéhez közeledve a Valve úgy döntött, hogy új pályákat hoz be, így kicseréltek néhány közösségi pályát és megjelent két új Danger Zone map is (Ember és Vineyard). Az új pályák, ahogyan az lenni szokott, nem tökéletesek még, ezért most számtalan változást eszközöltek a készítők, melyek a tegnapi frissítéssel kerültek be a játékba a Valve jóvoltából.

Ember:

  • Jelentősen megnőtt az FPS, néhány helyen akár 30-50%-kal is
  • Megváltoztak a spawnok és a töltőképernyődizájnok
  • Megújultak a spawnok nevei
  • Javították a radar elhelyezkedését nézők számára
  • A lift nem öl meg többé, ha az ajtók alatt állunk
  • Mostantól a Lighthouse mögött és a gejzír alatt is megjelenhetnek itemek
  • Új útvonal került Ruinsba (eddig Kasbah néven szerepelt ez)
  • Javítottak egy helyet Ruinsban, ahol be lehetett ragadni
  • Új ugrási útvonal került Industry (korábban Town) tetőire
  • Javították a rosszul elhelyezett clipelést Industryban
  • Csökkentették a fal magasságát Researchnél (korábban Charlie), ezzel új útvonal nyílt meg
  • Javították a mozgást a Rock Pool B (korábban East Tunnel) lépcsőin
  • Újracsinálták a collision mesht az összes kövön, ezzel javítva a pontosságot
  • Javították a fényelést a pálya különböző részein
  • Optimalizálták a vizet
  • Javítottak néhány helyet, ahol át lehetett látni a falon
  • További kisebb javítások

Vineyard

  • Javították a helyeket, ahol be lehetett ragadni
  • További javítások

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések