Rockstar Games: Folyamatosan csökken a nemek közti bérkülönbség

Rockstar Games: Folyamatosan csökken a nemek közti bérkülönbség

Transzparensen kezeli az ügyet a Rockstar, amely jelenleg is folyamatban van.

Az utóbbi években egyre nagyobb fókuszt helyez a nemek közötti bérkülönbséget megszüntetésére a Rockstar Games, ezt pedig átláthatóan, mindenki számára nyilvánosan is szeretnék megtenni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a brit parlament elfogadott egy olyan törvényt, hogy minden munkahely, amely 250-nél több alkalmazottat foglalkoztat, publikálnia is kell egy ilyen jelentést. Ennek tartalmaznia kell a béreket, illetve négy meghatározott szempont alapján a férfiak és nők keresetét is.

A Rockstar Games szigetországi stúdiójában ezt a belsős vizsgálatot az alelnök Jennifer Kolbe vezeti, aki az eredményeket meg is osztotta a nyilvánosság számára is. A jelentés szerint a Rockstar elkötelezett a „támogató és befogadó munkakörnyezet megteremtése mellett, ebbe beleértve a nemek közötti igazságosabb egyensúly is, effelé folyamatosak az erőfeszítések minden stúdióban."

„A tavalyi évben a női alkalmazottak létszáma 15%-kal emelkedett, míga teljes létszám 12%-kal. Hozzátéve, hogy mivel egyre több nőt veszünk fel – akik közül nem mindenki kerül azonnal vezető pozícióba –, a nemek közötti bérkülönbség évről évre ingadozni fog, ahogy ők is feljebb lépkednek a vállalat ranglétráján."

A száraz adatok közé nézve a Rockstar viszont nem titkolja, hogy így is több férfit alkalmaznak, illetve vesznek fel új munkatársnak. A különböző bérsávokban való megoszlása alapján például minden tíz alkalmazottból csak egy nő. A Rockstar pedig ugyan világossá tette, hogy igyekszik élen járni abban, hogy az új alkalmazottak felvételénél a szakmai alkalmasság lesz az első szempont, a vállalat azt is állította, hogy „bővíti a HR-rendszerek az identitásra vonatkozó lehetőségeit azzal, hogy a munkatársak saját magukat többféleképpen is ki tudják fejezni."

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Üzlet - Egy megoldás, ami a szabadságról szól (x)

A mindennapok során egyre nagyobb értéket képvisel az a lehetőség, hogy szabadon dönthessünk az időnkről és a mozgásunkról. A városi élet gyakran kiszámíthatatlan, és nem mindig igazodik a saját tempónkhoz. A szabadság élménye ezért nemcsak egy utazás során fontos, hanem a hétköznapokban is.

Üzlet - Hogyan válassza ki az ideális kerítést?

Otthonunk kerítésének megtervezése sokszor az első lépés, amikor biztonságot és esztétikai harmóniát kívánunk teremteni a saját környezetünkben. Azonban a megfelelő kerítés kiválasztása nem mindig egyszerű feladat.

Üzlet - Az élelmiszerbiztonság: a konyhák elengedhetetlen alapja

A konyhák világában az élelmiszerbiztonság az egyik legfontosabb elv. Figyelmetlenségből adódó hibák súlyos következményekkel járhatnak, és befolyásolhatják az egészséget, valamint a hírnevet is. Ezért kulcsfontosságú, hogy a munkafolyamatok és az ellenőrzések szigorúak, de hatékonyak is legyenek.

Üzlet - Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni (x)

Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint a kiberbűnözők mindig ott jelennek meg, ahol pénz van, ezért az Apple Pay felhasználói is egyre gyakrabban válnak csalók célpontjává.

Közvetítések