Az idei Frontvonal játékmód várható dátumai

Az idei Frontvonal játékmód várható dátumai

Íme mindaz, amit az adathalászok kiderítettek az idei Frontvonal eseményről.

Az idei Frontvonal esemény nem év végén, hanem sokkal inkább év közepén kezdődik, valamint fordítottan zajlik le időbeosztás szempontjából, mint tavaly. Míg 2021-ben először az Acélvadász játékmóddal lepett meg bennünket a Wargaming, addig 2022-ben először a Frontvonal eseményt kapjuk meg, aminek első lehetséges dátuma május 8-a, továbbá az is érdekessége lesz az eseménynek, hogy csupán tier VIII-as tankokkal lehet majd részt venni benne.

A következő dátumok roppant érdekes képet mutatnak, így kétséges, hogy egyáltalán bármelyiknek is hihetünk-e, hiszen a második felvonást augusztusra, a harmadikat pedig novemberre ígérik, így pedig egyáltalán nem is esik szó a negyedik szakaszról. Az is komoly kérdéseket vet fel, hogy mi történik azokban a hónapokban, amikor nem lesz Frontvonal, illetve mikor fér bele egy ilyen időbeosztásba az Acélvadász játékmód.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

World of Tanks - Ismerd meg a WZ-111 5A tankágát

Használd ki a normál járművekre szóló kedvezményeket, a küldetéseket és a különleges ajánlatokat, hogy meghódítsd a kiegyensúlyozott WZ-111 model 5A vezető kínai nehéztank-ágat.

Közvetítések