Egy blogbejegyzésben mutatták be részletesen ezeket a módokat.
Hamarosan, május 3-án veszi kezdetét a Halo Infinite 2. szezonja, ennek alkalmából pedig a 343 Industries egy blogbejegyzést is szentelt a várható új tartalmaknak. Lesz közte újdonság, illetve régről visszatérő elem is, például három játékmódban is kipróbálhatjuk majd magunkat.
Elsőként a King of the Hill visszatérését jelentették be, egy kis csavarral fog azonban érkezni a mód. Ugyanúgy lesz majd egy pont, amelyet a lehető legtovább kell uralnunk. A változás viszont annyi lesz, hogy ahogy telik az idő, tudunk feljebb tornászni egy mérőszámot. Ha ez eléri a legnagyobb értéket, a csapatunk pontot kap és egy új pontot tudunk elfoglalni a pálya másik részén. Az ellenfél csapatának értelemszerűen az lesz a dolga, hogy ugyanúgy elfoglaljon egy pontot, emellett megakadályozza a másik csapatot, hogy ők is megtegyék ugyanezt.
A második mód a Lang Grab lesz. Ebben három terület lesz a pályán, amelyet ugyanúgy el kell foglalni, ha ez sikerül, az 1 pontot ad a csapatnak. Ha mindhárom pont gazdára talált, további 3 válik elérhetővé. A játékot az a csapat nyeri, amely előbb éri el a 11 pontot.
Knowing the rules of engagement is paramount to success. Today, we’re giving you an early look at new game modes arriving with Season 2 of Halo Infinite – Landgrab, King of the Hill, and Last Spartan Standing. #HaloLoneWolves
— Halo (@Halo) April 21, 2022
⛰ https://t.co/qTIhpb4JoZ pic.twitter.com/pMj3n0rbxo
A legérdekesebb azonban a Last Spartan Standing mód lesz, amely egyfajta módosított battle royale lesz. Ahogy a blogban írták a fejlesztők:
„Last Spartan Standing a 2. szezon Lone Wolves témáján alapszik. Ebben a mindenki mindenki ellen módban 12 játékos küzd meg egymással, és mindenki 5-5 respawn-nal fog rendelkezni. Ha egy játékosnak elfogynak a respawn-jai, kiesett a meccsből. Ha egy játékos viszont megöl valakit, azzal tudja a saját fegyverét fejleszteni. A mérkőzés akkor ér véget, ha már csak egyetlen játékos marad talpon."
A 2. szezont élesítő frissítés május 3-án érkezik.
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!