Ezra Millert botrányai ellenére sem vágják ki a DC-moziuniverzumból

Ezra Millert botrányai ellenére sem vágják ki a DC-moziuniverzumból

Iparági források szerint a Warner Bros. stúdió egyelőre nem tervezi lecserélni a színészt. 

Az előző hónap különösen stresszesen alakult a Warner Bros. számára, ugyanis a DC filmek és a Legendás állatok franchise sztárjának számító Ezra Millert többször letartóztatták a Hawaii-szigeteken. A fiatal színész először egy karaoke bárban randalírozott és támadt rá az ott szórakozókra, pár héttel később pedig betévedt egy lakógyűlésre és miután távozásra szólították fel, hozzávágott egy széket az egybegyűltekhez. Az incidensek hatására Miller minden projektjét leállították és a stúdió vészhelyzeti tanácskozást hívott össze az üggyel kapcsolatban. 

Sajnos nem ez volt az első eset, hogy Ezra Miller nem tudott viselkedni, pár éve például nyakon ragadott és földre vitt egy rajongót, ráadásul iparági információk szerint kezelhetetlen és zavart volt a Dumbledore titkai és a 2023-ban érkező Flash című film forgatásakor is. Bevallom őszintén én már eltemettem a karrierjét, mondván a cancel-culture-től való félelem jegyében a Warnerél biztos betelt a pohár, a Variety egyik újságírója, Adam B. Vary viszont olyan belsős információkat kapott, miszerint a fejesek egyelőre nem tervezik lecserélni a színészt. 

A döntés hátteréről sajnos további információk nem derültek ki, viszont ha tippelnem kéne, Millert rendesen elővették és kerek perec közölték vele, hogy ha nem változtat, akkor nem csak kirúgják a projektből, de szerződésszegés miatt még be is perelik. Ez a protokoll nagyjából standard eljárásnak számít a szakmában, mivel a gyártócégek igyekeznek bebiztosítani magukat az emberi természet kiszámíthatatlansága ellen, aztán a végén a temérdek pénz úgy is jobb belátásra bírja a rakoncátlan szereplőket. Ezen kívül nagyjából arra számíthatunk, hogy a színész pár hetet eltölt majd egy luxusklinikán, kiad majd egy nyilvános bocsánatkérő nyilatkozatot, plusz a Warner marketing stábja több millió dollárért úgy helyreállítja megtépázott renoméját, hogy el is felejtünk mindent. A show megy tovább, nincs itt semmi látnivaló. 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerintetek ezek után észhez tér Ezra Miller?

  • 38 %
  • 25 %
  • 38 %