LoL: Nem nyerte el a rajongók tetszését az achievement rendszer

LoL: Nem nyerte el a rajongók tetszését az achievement rendszer

Panaszkodnak többek között az átláthatóságára.

A League of Legends egyik legújabb funkciója a Kihívások, amely lényegében egy achievement rendszer, és tegnap érkezett meg az élő szerverekre.

Így még korai lenne pálcát törni felette, és tudjuk, hogy a közösség jó része örök pesszimista, ám az biztos, hogy nem lett elsöprő siker. 

A legnagyobb League of Legends fórumon különböző felhasználók arra panaszkodtak, hogy a felület nem lett túl átlátható, és nehéz megkülönböztetni a már kész, és még hiányzó feladatokat.

A másik, hogy elég sok problémába ütköznek a játékosok azzal kapcsolatban, hogy mit és hogyan számol a játék. Van aki arra panaszkodott, hogy még mindig teljesítendőnek jelzi számára a „szerezz harcos hősöket", miközben minden hős megvan neki.

Sűrűn előfordul, hogy bebuggolnak az egyes feladatok, a Riotnak még szüksége lehet némi időre, mire összeszinkronizálja, mit is értél el a játékban. Az sem egységes, mi az, amit mostantól kell elérned, és mi az, amit a korábbi teljesítményed alapján számol. Példának hozta fel egy másik játékos, hogy már több, mint 5000 ARAM-meccset játszott, mégsem jelenik meg ez a Kihívásnál. A régebbi, veterán játékosok számára pedig kevés olyan mérföldkő van, amit értékel a játék, és amivel ki lehet tűnni az újabb játékosok közül.

Összességében megállapítható, hogy hiába dolgozik jó ideje a Riot ezen, még szüksége van némi időre. Nagyon friss még ez a funkció, hiányzik még a játékosok tapasztalata és visszajelzései annak érdekében, hogy finomhangolni tudjanak rajta.

Neked mik a tapasztalataid? Átlátható a rendszer? Egyetértesz a fent megfogalmazott kritikákkal?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Neked tetszenek a kihívások?

  • 3 %
  • 60 %
  • 5 %
  • 13 %
  • 18 %
  • 3 %