Így kompenzál az EA a múltkori elbaltázott Weekend League miatt

Így kompenzál az EA a múltkori elbaltázott Weekend League miatt

Twitteren osztották meg, hogy mikor és mit kapnak azok a játékosok, akik sikeresen kvalifikálták magukat a május 7-8-i hétvégi ligára FIFA 22-ben.

Nem kevés időt áldoznak a játékosok arra, hogy folyamatosan bővítsék és finomítgassák az Ultimate Teamben összerakott együttesüket. Sokan pedig versenyezni is szeretnek, na meg persze nem utolsó sorban a nyeremények miatt is kecsegtetőnek tartják a Weekend League-et. Aztán jön az EA sports és már nem először, de benézi a dolgokat. Most éppenséggel az történt, hogy 24 órával az eredetileg tervezett menetrend előtt ért véget a WL. Erről május 10-én számoltak be, akkor annyit írtak, hogy nem tudják mi okozta a galibát és kivizsgálják az ügyet. A héten szerencsére sikerült is utánajárniuk sőt, javították is, így remélhetőleg a mostani hétvégét már ez nem érinti. Viszont azok pórul jártak, akik egy héttel ezelőtt ültek le játszani és igyekeztek kihozni magukból a maximumot. Ennek apropóján az EA Sports is rájött, hogy egy egyszerű elnézés nem lesz most elegendő. Már csak azért sem, mivel nem kötöttek új partner szerződést a FIFA-val, így nem árt, ha igyekeznek mindenféle módon a játékosok kedvére tenni, hogy a 2024-ben új néven útjára induló sorozatuk is legalább olyan felkapott legyen, mint a mostani.

Emiatt pedig úgy döntöttek, hogy a WL ütemezési hibája miatt a múlt heti döntőre kvalifikáló játékosok 1500 FUT Champions kvalifikációs pontot kapnak a jövő héten, a jelenlegi FUT Champions befejezését követően. Ezzel egy fokkal azért könnyebb lesz bejutni a következő kiírásra.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések