Kiszivárgott a She-Hulk sorozat premierdátuma – Hamarabb jöhet, mint gondoltuk volna!

Kiszivárgott a She-Hulk sorozat premierdátuma – Hamarabb jöhet, mint gondoltuk volna!

A széria megjelenésének tervezett idejét a nagy-britanniai Disney+ spoilerezte el. 

A Bosszúállók: Végjáték szédületes sikere után Kevin Feige úgy határozott, hogy a filmek mellett sorozatokkal fogja tovább tágítani a Marvel-moziverzumot. A negyedik fázisban először megkaptuk a Skarlát Boszorkányhoz vezető VandaVíziót, amit az Amerika Kapitány örökségéért harcoló A Sólyom és a Tél Katonája követett, de csínytevés istenének kalandjait elmesélő Loki, illetve az új generációnak utat adó Sólyomszem is befutott, végül a mentális problémákkal küzdő Holdlovag is megérkezett. 

2022-ben egyébként további szériákkal is készül nekünk a stúdió, június 8-án debütál például a főként fiataloknak szóló Ms. Marvel, a She-Hulk szériáról pedig eddig úgy tudtuk, hogy valamikor majd később jön. Úgy tűnik, az utóbbi alkotás hamarabb jön, mint gondoltuk volna, ugyanis a nagy-britanniai Disney+ honlapjára felkerült ajánló szerint a sorozat első epizódját augusztus 17-én vetítik majd. Az első kedvcsinálót korábban már közzétették, melyben feltűnik Mark Ruffalo is Hulk professzorként és a színész úgy fogalmazott, hogy szerepe szerint átadja majd a stafétabotot a Tatiana Maslany által alakított Jennifer Waltersnek. 

A She-Hulk előreláthatólag 10, egyenként fél órás epizódból fog állni és a fent említett sztárok mellett a szereplőgárdát erősíti Jameela Jamil, Ginger Gonzaga, ráadásul Tim Roth is, aki ugye még Emil Blonsky-ként szerepelt A hihetetlen Hulk című filmben, plusz egy cameo erejéig feltűnt a Shang-Chi és a tíz gyűrű legendájában is. 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Ti várjátok már a She-Hulk sorozatot?

  • 25 %
  • 75 %