Már a nyáron piacra dobhatja az Nvidia az RTX 4000-szériás kártyákat

Már a nyáron piacra dobhatja az Nvidia az RTX 4000-szériás kártyákat

Újabb ismert adatszivárogtató szólalt meg a legújabb generációs videókártyák kapcsán.

Hosszú ideje adnak alapot a pletykáknak az Nvidia RTX 4000-szériás videókártyák, hogy milyen erősek is lesznek ezek az eszközök, illetve hogy mikor is válhatnak elérhetővé. Több dátumot is olvashattunk már a témában, a legújabb alapján pedig lehet, nem kell sokat várnunk, ugyanis ha igazak az értesülések, akár már júliusban piacra dobhatja az első ilyen kártyákat az Nvidia.

Erről az ismert adatszivárogtató, Kopite7kimi beszélt, aki szerint az augusztusi Gamescom-hoz képest egy hónappal hamarabb válnának elérhetővé az első ilyen VGA-k. A korábbi megjelenés pedig azért is lehet előnyös az Nvidiának, mert azzal egyrészt a rivális AMD-vel szemben is előnyre tehetnének szert, illetve még az Intellel szemben is jobb választást tudnának kínálni, utóbbinak az Arc-szériájú kártyái ugyanis szintén a közeljövőben várhatók.

Elképzelhető ráadásul, hogy a széria erősebb darabjai közül valamelyik, például az RTX 4070, 4080, vagy akár a 4090 lenne az első, melyet kézbe vehetünk, mint ahogy ez az RTX 2000- és RTX 3000-sorozatnál is ugyanúgy megvolt. A kártya pedig a szóbeszéd alapján elképesztően erős lenne: abból kiindulva, hogy az RTX 3090 Ti-nak már 450W-nál is több kell, a 600W-os pletykák akár valósak is lehetnek.

Természetesen viszont, mint minden pletykát, ezt is érdemes fenntartásokkal kezelni, míg nem maga az Nvidia szólal meg a témában.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Neked milyen videókártyával van felszerelve a számítógéped?

Hardver - A PC-s játék új dimenziója: Így emeli új szintre a látványt és a teljesítményt a GeForce RTX 50 sorozat 2026-ban (x)

2026-ban a PC-s játékok grafikai evolúciója elérte azt a pontot, ahol a hagyományos raszterizációs eljárások és a nyers számítási kapacitás növelése már nem elegendő a valódi generációs ugráshoz. A GeForce RTX 50 sorozat a legújabb RTX technológiákkal és az AI-alapú neurális rendereléssel nem csupán magasabb képfrissítést garantál, hanem alapjaiban definiálja újra a vizuális élethűséget és a rendszer válaszkészségét.