Shaquille O'Neal szerint a profi e-sportolók is sportolóknak számítanak

Shaquille O'Neal szerint a profi e-sportolók is sportolóknak számítanak

Megosztotta véleményét a visszavonult NBA-játékos.

Manapság egyre több sportoló vesz részt ilyen-olyan módon az egyre növekvő e-sport iparban, vagy ha ezt még nem is tette meg, legalább elismeri annak létezését. Ezen tábort erősíti most már Shaquille O'Neal visszavonult amerikai, négyszeres NBA-bajnok kosárlabdázó is.

Egy közelmúltban megosztott videóban beszélt erről Shaq. A Full Squad Gaminggel folytatott beszélgetésben osztotta meg véleményét arról O'Neal, hogy szerinte a profi e-sportolókat ugyanúgy kellene kezelni, mint a hagyományos sportot a legmagasabb szinten űzőket.

„Egyetértek [azzal, hogy a profi e-sportolókat is sportolóként kéne kezelni]. Titeket is megdicsérlek, és büszke vagyok rátok." - Később hozzátette, hogy a „sportoló" szót többféleképpen is értelmezhetjük, de a gondolkodásmód egyezik.

Shaq később felidézett néhány példát is a múltból. Korábban például szerepelt egy műsorban, a Shaq V-ben, amelyben kihívott több ismert sportolót is a saját sportágában is, köztük Michael Phelps huszonháromszoros olimpiai bajnok úszót is. Shaq a műsort egyszerűen csak úgy írta le, mint „élete legnehezebb időszaka". A példákkal illusztrálni szerette volna, hogy nem a fizikumtól lesz valaki sportoló, hanem a megfelelő hozzállástól is.

„A játék mindössze 15%-a fizikai, a többi már mind fejben dől el" - mondta Shaq. „Ha azt mondod, hogy sportoló vagy, hiszek neked, mert képtelen vagyok megcsinálni azt, amit ti csináltok."

Shaq össze is hasonlította az e-sportot a hagyományos sportokkal: mindkét esetben csak egy bizonyos ideig, életkorig van lehetőség versenyezni. „Az e-sportban is 3-5-6 évetek van, amíg a legjobb szintet tudjátok hozni. Ugyanígy van az NBA-ben, és az NFL-ben is, így igen, ti is sportolók vagytok".

A visszavonult kosárlabdázó volt az első sportoló, aki az e-sport világában is részt vett. 2016-ban például nem kis összegben fektetett be az amerikai e-sport szervezetbe, az NRG Esportsba, 2018-ban pedig részt vett az ELEAGUE által szervezett Street Fighter 5 Invitational Celebrity Showdown-on (borítóképünkön ez is látható), ahol többek között Jimmy Rollins baseball-játékossal, illetve Eva Marie WWE-pankrátorral is játszott.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Gaming - A TV2 Csoport közvetíti Magyarországon a világ legnagyobb e-sport versenyét

Az e-sport szerelmesei a TV2 PlaA TV2 Csoport a Warner Bros. Discovery Sports és az Esport1 csapatával exkluzív együttműködésben, e-sport dömpingre készül augusztusban.y Prémiumon követhetik élőben a világ legnagyobb e-sport versenyének, az Esports World Cupnak az egyes küzdelmeit, valamint a GeoGuessr Világbajnokságot is.

Közvetítések