Az Activision szerint ezért nem fogy olyan jól a Call of Duty: Vanguard

Az Activision szerint ezért nem fogy olyan jól a Call of Duty: Vanguard

A stúdió több okot is megnevezett, miért nem teljesít úgy a játék, ahogy azt szerették volna. 

Az elmúlt néhány évben igencsak rájár a rúd az Activision Blizzardra, kirobbant a zaklatási botrány, ami miatt folyamatosan perben állnak, felvásárolta őket a Microsoft, továbbá a legutóbbi jelentés alapján a cég jóval kevesebb bevételt tudott termelni, mint egy évvel korábban. A raport szerint a Call of Duty franchise például több mint 50 millió játékost veszített el és egyedül a Mobile játék tudta megtartani a közönségét. Ettől függetlenül azért bizakodóak a cégnél, hiszen közeledik a Modern Warfrare 2, illetve a Warzone 2 is. 

A kialakult helyzethez egyébként jelentősen hozzájárult, hogy a tavaly novemberben megjelent Call of Duty: Vanguard egyáltalán nem teljesítette az elvárt eladásokat, ráadásul évek óta az egyik legrosszabbul fogyó darabja lett a szériának. A részvényesek felé eljuttatott jelentés szerint az Activision azzal magyarázta a jelenséget, hogy nem sikerült annyi innovációt a játékba csempészni, ami kielégítette volna a felhasználók igényeit. Mindemellett a cég azt hangoztatta, hogy a játékosok számára a II. világháborús téma egyáltalán nem volt vonzó, arról persze nem esett szó, hogy a kampány borzasztóra sikerült, a multiplayer pedig tele van csalókkal és sok meccs emiatt egyszerűen élvezhetetlen. 

Iparági pletykák szerint a Vanguard buktája miatt hozták előre az Infinity Ward kezében lévő Modern Warfare 2 remake megjelenését, ami előreláthatólag még idén a boltok polcaira kerül. Egyelőre nem sok mindent tudunk a játékról, az viszont biztos, hogy a 2019-es Modern Warfare idővonalát visszük tovább és belsős infók szerint a dél-amerikai drogkartellek ellen kell majd megküzdenünk, továbbá egy teljesen új fejlesztésű motor hivatott életre kelteni a csatatereket. Első körben mindez elég jól hangzik, viszont csak remélni tudjuk, hogy a siettetés nem megy a minőség kárára, kár lenne, ha a franchise földbe állna a kapzsiság miatt. 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Nektek bejött egyébként a Call of Duty: Vanguard?

  • 14 %
  • 57 %
  • 29 %