Két battle royale pályát is kaphat akár CoD: Warzone 2

Két battle royale pályát is kaphat akár CoD: Warzone 2

Egy újabb értesülés szerint keményen dolgozik az Infinity Ward, hogy egy második pályát készítsenek el.

Bár több problémát is megfogalmazott a játék kapcsán a közösség, a Call of Duty: Warzone így is nagy népszerűségnek örvend, az Infinity Ward ettől függetlenül célul tűzte ki, hogy „új élményeket" tudjon biztosítani a Modern Warfare 2 és a Warzone 2 esetében is. Azonban a stúdió egy ideje csendben van a konkrétumokat illetően, egy kiszivárgott képen pedig már egy új pályát is láthattunk. Egy másik értesülés szerint viszont egy második helyszín is kidolgozás alatt áll a Warzone 2-höz, ami azt jelenti, hogy talán nem is kell várnunk még egy évet egy új környezetre.

A 2020 márciusában megjelent Call of Duty: Warzone-ban eredetileg 150 játékos csapott össze Verdansk kitalált városában, később azonban már Rebirth Islanden, illetve Calderán is megküzdhettünk ellenfeleinkkel. Ezen helyek érkezése között azonban nem kevés idő telt el. Egy, a gaming világban ismert személy, Tom Henderson azonban arról adott hírt, hogy a „forrásai" szerint (akik között egy lehetséges játéktesztelő is van) a pályát jelenleg is fejlesztikazonban hozzátette, hogy így is megvan az esély arra, hogy a játék megjelenésekor még nem lesz elérhető.

A szivárgások között egyéb, potenciálisan a jövőben hozzáadásra kerülő funkciókról is volt szó; például egy Tetrisszerű inventory kezelő rendszer, a testet fedő páncélzat visszatérése, valamint mérkőzések közbeni feladatok, amellyel újabb felszerelésre tehetünk szert.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Bezárja kapuit a Battlefield egyik legkülönlegesebb része konzolon

Az EA idén úgy ritkítja a játékszervereket, mintha nem lenne holnap, így szeptemberben a Grid Legends konzolos többjátékos módja is a digitális temetőben végzi. Ha nem akarsz lemaradni az utolsó online körökről, jobb, ha most rögtön gázt adsz – kivéve, ha már beszerezted az új Switch 2-t!

Közvetítések