Nyáron érkezik a The Cuphead Show második évada – Itt az első kedvcsináló hozzá!

Nyáron érkezik a The Cuphead Show második évada – Itt az első kedvcsináló hozzá!

A Netflix sikerszériája új kalandokba keveri Csészefejet és Bögrearcot. 

Dübörög a Netflix Geeked Week eseménye és minden napra jut valami izgalmas újdonság, amiről beszámolhatunk nektek. Annak ellenére, hogy a platform elvesztett többszázezer előfizetőt 2022 első negyedévében és az animációs divízió költségvetését és emberi erőforrását is jócskán megnyirbálta, igen sok új vagy visszatérő projektet jelentett be. Az egyik frissen leleplezett nagyágyú nem más, mint a BioWare stúdióval közösen készített Dragon Age: Absolution, ami előreláthatólag decemberben debütál majd. 

A Netflix egyébként az esemény apropóján bejelentette, hogy a 2017-es Cuphead játék alapján készült The Cuphead Show! animációs sorozat folytatása is jön, ráadásul hamarabb, mint gondoltuk volna. A széria második évada augusztus 19-én debütál a platformon, a történet pedig ott folytatódik, ahol az előző véget ért. Szerencsére kaptunk egy rövid kedvcsinálót is, ami alapján ismét eszeveszett és szürreális kalandokra számíthatunk. 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések