Ezra Miller újra pácban – ezúttal kiskorú veszélyeztetésével vádolják

Ezra Miller újra pácban – ezúttal kiskorú veszélyeztetésével vádolják

A színésznek ez már a sokadik balhéja az elmúlt néhány hónapban. 

Néhány hónappal ezelőtt komoly bajba sodorta magát a Warner Bros. két zászlóshajójának, a Harry Potter spin-off Legendás állatok filmeknek és DC-moziverzum sztárjának számító Ezra Miller, amikor ittasan hőbörgött egy Hawaii bárban. Az eset miatt a színész rács mögött kötött ki, nem sokkal később pedig ismét lecsukták, amiért megzavart egy lakógyűlést és hozzávágott egy nőhöz egy széket. Sokan azt hitték, hogy a stúdió majd lapátra teszi a balhék miatt, iparági pletykák szerint azonban maradhat mindkét franchise-ban. 

A Warner fejesei talán kicsit elhamarkodott döntést hoztak, ugyanis a TMZ-ben megjelent riport alapján nemrég újabb súlyos vádakkal illették a színészt és benne van a pakliban, hogy ezt már nem fogja megúszni egy kis fejmosással. A történet szerint Miller még 23 éves korában barátkozott össze az akkor 12 esztendős Tokata Iron Eyesszal egy rezervátumban, pár évvel később magával vitte a Legendás állatok forgatására, később pedig szorosabbra fonódott kapcsolatuk. A lány szülei természetesen kiakadtak és nemrég azzal álltak a nyilvánosság elé, hogy Miller drogokat adott Tokatának, továbbá pár hónapja sérülések nyomait fedezték fel a lány testén, melyeket szerintük a férfi okozott. 

A storynak itt még nincs vége, ugyanis az aggódó szülők megpróbálták begyűjteni a lányt a színész vermonti lakásából, haza is vitték, később azonban visszaszökött, ezért a házaspár a bírósághoz fordult. A keresetben az áll, hogy a Miller erőszakot, megfélemlítést és fenyegetést alkalmaz, továbbá drogokkal tömi Tokatát, aki emiatt nem ura saját cselekedeteinek. Érdekesség, hogy a már 18 éves lány kiadott egy közleményt, melyben nem csak tagadta a híresztelést és a vádakat, de kifejtette, hogy jól van és Ezra nagyon sokat segít neki, hogy boldogulni tudjon az életben. Igazságot nem tudunk és nem is akarunk tenni, azonban csodálkoznánk, ha a Warner Bros. vezetősége nem vért izzadva követné az eseményeket. Szerintetek lesz az ügynek következménye? 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!