Kijött a milliárdos magyar történelmi sorozat, az 1222 Aranybulla első előzetese

Kijött a milliárdos magyar történelmi sorozat, az 1222 Aranybulla első előzetese

Nem egy hagyományos alkotás született hazánk egyik legjelentősebb történelmi eseményéből, hiszen egyszerre mondható egy négyrészes dokumentumsorozatnak, illetve egy egész estés filmnek is.

Az Aranybulla magyar televíziós sorozat első előzetese meglepően érdekesre és izgalmasra sikeredett, így egyre többen várják izgatottan, hogy mire számíthatnak majd a teljes széria kapcsán. Kriskó László rendező-producer egy interjúban elmondta, hogy többféle részből tevődik össze ez az alkotás. Lesznek ugyanis filmes részletek, emellett történészek és neves szakértők egészítik ki a látottakat, hogy a nézők teljes képet kapjanak az 1200-as évek történelmi eseményeiről.

Az Aranybulla nagyjából 40-50 esztendőt mesél el, III. Béla halálától (1196) a muhi csatáig (1241). Ha minden igaz, akkor a négy epizódon túl egy egész estés mozifilm verziót is sikerül elkészíteni, aminek már nem lesznek részei a történészekkel való beszélgetések, így egy történelmi filmet élvezhet majd végig a közönség. A produkció egyébként nagyjából 1 milliárd forintból valósult meg, melyből 600 millió forint volt állami támogatás. A nevesebb szereplők bőrébe olyan színészek bújtak, mint Trill Zsolt (II. András), Veréb Tamás, Törőcsik Franciska, Rátóti Zoltán, Fenyő Iván vagy László Zsolt. Annyit még megosztott Kriskó, hogy nagyon nem könnyű egy történelmi projektet megvalósítani, ugyanis minden esetben kiderül, hogy nincs két szakértő, aki ugyanazt mondaná, de ebben az esetben már annyi történésszel beszéltek, hogy a végén sikerül valami közösen elfogadható igazságra jutniuk.

Az első előzetest most ti is megtekinthetitek:

Elsőként decemberben a Duna Televízión és egy – egyelőre meg nem nevezett – kereskedelmi csatornán lehet majd látni a dokumentumsorozatot, a mozifilm vetítését pedig 2023. tavaszára tervezik.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!