LoL: Három hős, amivel inkább ne játssz a mostani metában!

A League of Legends aktuális metájában mindig vannak alulteljesítő bajnokok, ebből mutatunk most neked hármat.

A 12.14-es LoL-frissítés rengeteg változást hozott a metába, azonban a profi mezőny egyelőre még nem tapasztalhatta meg ezeket a rendszerszintű módosításokat. A topligákban a hétvégén váltanak majd erre a patchre, érdemes lesz követni akár Vizicsacsiék, akár a többi csapat összecsapását, mert egyre nagyobb a tétje ezeknek a meccseknek. Az alábbiakban mutatunk neked három olyan hőst, amelyek bár fel-feltűnnek a legjobb idézők kezei között, de Solo/Duóban inkább hanyagolni kell őket.

Kennen - Top (47,59%-os győzelmi arány)

A felső ösvényen néha-néha felbukkant az elektromos nindzsahörcsög, de ebben eddig nem igazán volt köszönet. Hiába van TheShy 4-0-ban a hőssel, az LEC-ben egyetlen egyszer választották ki, az is vereséggel zárult. Ösvényen még úgy ahogy megállja a helyét, mivel tudja tartani a távolságot, valamint a folyamatos piszkálódása minden közelharci karaktert az őrületbe kerget, de a csapatharcokban, főleg magasabb szinten könnyen körbejátszható. Az Exhaust és a jó wardolás teljesen ellehetetleníti Kennent, így meg a valódi carrypotenciál nincs meg benne. Nem egy Darius, Aatrox vagy Fiora, akikkel a váltott ösvénytolás mellett az 1vX szituációk sem jelentenek problémát.

Corki - Mid (46,42%-os győzelmi arány)

Az AP-s változat nerfelése óta kellemetlen helyzetbe került a yordle, azonban ez nem jelenti azt, hogy ne próbálkoznának vele. Az LEC-ben Humanoid, az LCK-ben ShowMaker szavazta meg a bizalmat a lövész-midesnek, azonban ezeken a mérkőzéseken alulmaradt a Fnatic és a DWG KIA is. Egyszerűen van jobb választás nála, ezért nem éri meg még az erősen skálázódásra építő összeállításokba se beépíteni. Ahri, Azir, Taliyah, Akali, Sylas csak néhány olyan pick, amellyel sokkal hatékonyabban lehet farmolni a wineket a rangosrolt meccseken.

Aphelios - ADC (46,02%-os győzelmi arány)

Kakukktojásnak érződhet a fegyvereket cserélgető lövész, mivel a profik előszeretettel játszanak vele az aktuális metától függetlenül. Óriási potenciál van benne, a csapatharcok elszaporodásának pillanatától kezdve. Ettől függetlenül érződik, hogy volt már jobb formában a hős. Az LPL/LCS/LCK/LEC kvartettben elképesztően sokszor választják, azonban az utolsó 18 lejátszott meccsen csak 4 (!) alkalommal diadalmaskodott az a csapat, amelyik Apheliost hozott botra. A visszatérő Lucian, Kalista, Sivir és Jinx mind-mind jobbak a statisztika alapján, Solo Queue-ban főleg a mini-reworkön átesett, pattogó lövedékkel operáló harcos úrnőt érdemes akár vakon is kiválasztani.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!