Se Steam, se Epic, se Origin, szinte játékok nélkül maradt Indonézia

Se Steam, se Epic, se Origin, szinte játékok nélkül maradt Indonézia

Ugyan a PayPal kapott 5 nap türelmi időt, de rövidesen az is elérhetetlenné válik.

A hétvégén igen komoly hatással bíró törvény lépett életben: az új, az emberek által csak az „internet kontrollálását" célzó kormánydöntés értelmében ugyanis minden olyan weboldal, internetes szolgáltatás betiltásra került, mely nem regisztrálta magát az indonéz kormánynál. Ez számtalan, a világ legtöbb pontján ismert platformot is érint, mint például a Steam, az Epic Games Store, az Origin, a Nintendo Online, az EA, a PayPal, a Ubisoft online felületei és még sok más.

Az indonéz Kommunikációs és Informatikai Minisztérium (Kominfo) így végül ezt a lépést valóban megtette, miután az indonéz országgyűlés ezt a törvényt megszavazta. A kormány a törvény mellett azzal érvelt, hogy ezzel „szorítanák vissza a törvénysértő tartalmakat" az országban. Ehhez regisztrálni kellett volna a cégeknek legkésőbb az előző hétvégéig, aki pedig nem tette meg, azok szolgáltatásai elérhetetlenek az indonéz lakosság számára. Így volt ezzel a PayPal is, az oldal azonban keddig ismét elérhetővé vált, hogy a lakosok ki tudják venni pénzüket a számlájukról. Emberi jogi szervezetek a törvény első, 2020 decemberi változata óta tiltakoznak ennek ilyen formájú bevezetése mellett, szerintük ugyanis:

„Az a törvény, mely olyan hatalmat ad a kormánynak, mellyel szabályozni tudja a szabad internetet, hozzáfér felhasználói adatokhoz és megbünteti a cégeket, akik ezt nem tartják be, katasztrófa az emberi jogokra nézve. Indonézia lakosságából elveszi a szabad véleménynyilvánítás lehetőségét, ebben a formában pedig nem szabadna, hogy életbe lépjen."

Nem minden cég lett azonban kitiltva az országból. A Google, a Roblox és a Riot Games-szolgáltatásai (League of Legends, VALORANT) például elérhetőek továbbra is az indonéz lakosság számára, illetve egyes pletykák szerint a Valve is beadta már a kérelmét a Steam kapcsán, de sok egyéb, a hétköznapokban sokszor használt oldal, mint a YouTube, a Twitter, a Facebook, a WhatsApp továbbra is legfeljebb VPN-en keresztül használhatóak. Ez ellen pedig nem csak a különböző jogi szervezetek, de a lakosság is tiltakozik.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerinted valóban túlzásba esett a törvénnyel az indonéz kormány?