LEC: Vizicsacsi újra MVP lett, borult a papírforma több meccsen is

LEC: Vizicsacsi újra MVP lett, borult a papírforma több meccsen is

Amikor már úgy tűnt, hogy elúszhat a rájátszás, akkor kapcsoltak rá igazán Vizicsacsiék.

Elképesztően nehéz helyzetben volt az Astralis a Team Vitality elleni Bo1 előtt. Először is ott volt a koronavírus, amely megfertőzte a kezdőötös nagyobb részét, akik nem tudtak 100%-os állapotban kiállni a Misfits Gaming ellen, amelynek meg is lett az eredménye. Másodsorban nem lehetett elmenni a  amellett a tény mellett, hogy Perkzék abszolút csúcsformában érkeztek meg a Csacsiék elleni összecsapásba. Sorozatban négy mérkőzést nyertek, többek között lenyomták Vetheóékat, az EXCELt, a G2-t és a sereghajtó Team BDS-t is az elmúlt hetekben. Hiába az a kis esély, Vizicsacsiék éltek a felkínált lehetőséggel és az LEC 2022-es nyári szezonjának egyik legnagyobb meglepetését okozták.

Astralis vs Team Vitality (1-0)

Végre megkapta a kék oldalt a dán együttes, akik rögtön komfortválasztással jutalmazták meg a magyar legendát. Ornn jelenleg a meta egyik legerősebb felsőösvényes tankja (a másik Sejuani), valamint Csacsi egyik leghatékonyabb karaktere az idei LEC-ben. Ez a remek párosítás végül azt eredményezte, hogy Alpharinak csak momentumai voltak a mérkőzésen, messze nem tudott akkora hatást kifejteni a harcokra, mint a kossal dobálózó ellenfele. Ennek ellenére nem volt könnyű menet, mivel Carzzy Zerije egyszerűen megállíthatatlan volt még az emberhátrányos szituációkban is hatalmas veszélyt jelentett, azonban minden magyar rajongó legnagyobb szerencséjére rajta kívül a többiek nem tudták felvenni a versenyt az astralisosokkal.

A korai hátrányt fokozatosan ledolgozták Xerxéék, majd a végén a felhőlélekkel, az Ősi sárkány erősítésével, valamint a Baron Nashor-buffal pontot tettek a meccs végére. Nagyon értékes győzelem volt ez, mivel így a szuperhét előtt nagyjából 39% esélye maradt az Astralisnak arra, hogy odaérjen a top 6-ba, avagy bejusson a rájátszásba.

Az AST vs VIT legértékesebb játékosának a Twitteren Vizicsacsit szavazták meg, aki második ilyen elismerését gyűjtötte be ebben a szezonban. Érdekesség, hogy mindkét alkalommal Ornnal játszott a veterán topos.

A tegnapi nap nem csak az Astralis okozott meglepetést kék oldalról. A Team BDS megszerezte második (!) győzelmét, ugyanis sikerült térdre kényszeríteniük az EXCELt. A Misfits Gaming folytatta menetelését, a MAD Lions sem jelentett nekik akadályt. Az SK Gaming váratlanul jó napot fogott ki, így a Rogue újabb zakót gyűjtött be. Egyedül a G2 Esports tudta érvényesíteni a papírformát, akik az egész hétvégén egyedüli csapatként tudtak nyerni vörös oldalról. Szombaton BrokenBlade-ék remek formájának elszenvedője az a Fnatic volt, akiknek egyre kisebb az esélyük odaérni a playoffra. Amióta létezik az EU LCS/LEC sosem fordul elő, hogy Európa egyetlen világbajnoka ne lett volna ott a kieséses szakaszban. Jelenleg nagyjából 70% az esélye annak, hogy ez a csúfság megtörténik YamatoCannonékkal.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerinted összejön a rájátszás a Fnaticnak?