Faker segít a koreai árvízkárosultakon

Faker segít a koreai árvízkárosultakon

A segítséget nem színleli a LoL egyik legnagyobb legendája.

Egy újabb nagyon jó ügy mellett áll ki Lee "Faker" Sang-hyeok, és felajánlásával komoly és valós segítséget nyújt rászorulóknak. A T1 szerint a csapat sztár mid lanere nemrég adományozott a dél-koreai Szöulban történt árvíz áldozatainak megsegítésére. Nem is kis összeggel, ugyanis 30 millió koreai wont (nagyjából 25 000 dollár/10 millió forint) ajánlott fel a Hope Bridge National Disaster Relief Association nevű segélyszervezetnek.

A múlt héten Szöulban az elmúlt 80 év legnagyobb mennyiségű csapadékát mérték. Ez áramszüneteket okozott az egész városban, és elárasztott számos utat és metróállomást. A Faker ezzel az adományozással szeretne segíteni a helyreállítási munkálatok felgyorsításában.

„Remélem, hogy hozzájárulásommal segítek az árvíz áldozatainak, hogy visszatérhessenek a mindennapi életükhöz" - mondta adományával kapcsolatban.

Faker szívén viseli a koreaiak életét, számára nagyon fontos, hogy visszaadjon a közösségnek, ami miatt maximálisan kalapemelést érdemel. Nem a mostani az első alkalom, hogy adományoz, sőt korábban előfordult, hogy még ennél is nagyobb összeget. Még 2020-ban, amikor a koronavírus-járvány éppen csak elkezdődött, Faker szintén 30 millió wont adott a Community Chest of Korea számára. Ez egy, a kormány által szentesített nonprofit szervezet volt, amely a koronavírus megelőzésében és a károsultak megsegítésében vett részt. Idén januárban ismét 50 millió koreai wont (nagyjából 41 700 dollárt) adományozott a Szöuli Szociális Jóléti Alap jótékonysági szervezetnek. Elmondása szerint azért, hogy „segítsen az embereknek a zord téli hónapokban, és egyúttal csökkentse a világjárvány elhúzódása miatti terheket". Nemes gesztus a háromszoros világbajnok legendától.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerinted meddig jut a T1 az LCK-ban?

  • 20 %
  • 10 %
  • 70 %